Átadták a Heves megyéért díjat és a Jakab István emlékgyűrűt
A Dr. Jakab István emlékgyűrűt és a Heves megyéért kitüntető díjat is átadták pénteken, a megyeháza dísztermében.
Az emlékgyűrű adományozásának célja, hogy emléket állítson Dr. Jakab Istvánnak, a Heves Megyei Közgyűlés rendszerváltás utáni első elnökének, az országosan elismert közigazgatási szakembernek, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett Heves megye hazai és nemzetközi megismertetésében, elismertségének megteremtésében, települései fejlődésében.
A Heves Megyei Közgyűlés döntése értelmében idén Köves Gábor Nándorné részesült az elismerésben, aki nyugalmazott általános iskolai pedagógus, és immáron 10 éve Hatvan 5. számú választókörzetének önkormányzati képviselője. A méltatásban elhangzott, hogy képviselői munkája mellett a Polgári Hatvanért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnökeként nyugdíjas éveiben is aktívan részt vesz Hatvan városának közéletében. Az alapítvány szervezésében valósult meg az elmúlt 8 évben a megye hatvani járásának valamennyi gyermekintézményét megmozgató Szent Karácsony Gyermekrajzpályázat és Kiállítás, mely a szeretet ünnepén a térség magányos, idős embereinek nyújt vigaszt és igyekszik örömet szerezni egy-egy kisgyermek rajzával. Köves Gábor Nándorné szívügye mindig is az oktatás és nevelés volt. 24 évig Hatvanban és a szomszéd települések általános iskoláiban tanította az alsó tagozatos gyermekeket.

Munkáját mindig a hivatástudat vezérelte, és arra törekedett, hogy a gyermekek számára egy egész életen át ható, jó példát mutasson, hiteles, keresztény értékeket közvetítsen. A díjra felterjesztette: Szabó Zsolt országgyűlési képviselő és Tóth Csaba, a Heves Megyei Közgyűlés alelnöke.
Ezt követően dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Szabó Róbert és Tóth Csaba alelnökön a Heves megyéért kitüntető díjat adták át. Az eseményen elhangzott, közel 30 esztendeje annak, hogy Heves Megye Közgyűlése a megye fejlődésének elősegítésében, az emberi értékek megőrzésében és gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenység elismerésére Heves megyéért kitüntető díjat alapított. Elsősorban azokat becsülik meg ezzel, akik az oktatás, a gazdaság, a kultúra, a művészeti élet, az egészségügy, a sport és a civil szféra, a közélet, a megye épített és természeti környezetének védelme és megóvása területén kiemelkedő munkát végeznek.
Díjat vehetett át Maka Piroska, a gyöngyösi Kistérségi Humán Szolgáltató Központ igazgatója, aki pedagógusként kezdte pályáját a gyöngyöspatai általános iskolában. Munka mellett végezte el a szociálpedagógus szakot, s pályát váltott, és az akkori Humán Alapellátások Intézete alá tartozó Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona vezetője, majd 2005-ben lett a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ igazgatója, melyet napjainkban is ő vezet. A díjra Gyöngyös képviselő-testülete terjesztette fel.

Elismerésben részesült Képe Tibor, a Hyundai Hatvan kereskedés és szerviz tulajdonosa, aki már több mint harminc éve ténykedik aktívan a járműiparban és szolgáltatásban. 1993-2011-ig Renault, majd ezt követően, napjainkban már Hyundai személygépkocsik értékesítésével foglalkoznak. 2012-ben megkapták az „Év vállalkozása” díjat, 2014-ben a „Prima Primissima” díjat, 2016-ban a „Korrekt Üzleti Partner” díjat. 2018-ban elnyerte a „Heves Megye Innovatőre” díjat, valamint 2020-ban mind a „Családbarát Munkahely” mind pedig a „Családbarát szolgáltató” címeket adományozták nekik. Több mint 25 éve aktívan részt vesz a tanuló képzésben is, szívügye, hogy a szakmában magas színvonalú, képzett szakemberek dolgozzanak. Folyamatosan támogatja a helyi közösségeket, több jótékonysági akcióban is részt vett már. Minden évben ajándékgyűjtő akciókat szerveznek, amelyben nemcsak a munkatársai, hanem az ügyfelei is szívesen részt vesznek. A díjra Szabó Zsolt, országgyűlési képviselő és Tóth Csaba, a Heves Megyei Közgyűlés alelnöke terjesztette fel.

Elismerésben részesült Nagy Zoltán, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Turizmus Tanszékének mesteroktatója is, akit 2001-ben királyi főszakáccsá választottak. 2007-ben a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál szakácsmester diplomát szerzett. Svédországban, Franciaországban, Lengyelországban képviselte a magyar gasztronómiát, azon belül is Heves megyét. Rendszeresen szerepel a Duna Televízió Család-barát műsorában, ahol a Mátra, valamint Heves megye értékeit, gasztronómiai hagyományait is becsempészi a konyhába.Nevéhez fűződik a Heves Megyei Vendéglátós Mesterklub létrehozása, ami összefogja a vendéglátós mestervizsgával rendelkező oktatókat, vendéglátóhelyeket, s számos szakmai program lebonyolításában is részt vett megyeszerte. A díjra Gyöngyös képviselő-testülete terjesztette fel.
.jpg)
Az idei kitüntetettek között van a Bugát Pál Kórház, a díjra Horváth László, a térség országgyűlési képviselője terjesztette fel az intézményt. A méltatásban elhangzott, a Bugát Pál Kórház munkatársai hosszú hónapokon át emberfeletti módon, példaértékű odaadással végezték hivatásukat a koronavírus-járvány idején is. Az első pillanattól kezdve gördülékenyen, lehetetlent nem ismerve dolgoztak, hétvégén, ünnepnapokon sem pihentek, a betegek ellátása, kiszolgálása állt az első helyen. Gyógyítottak, fáradhatatlanul küzdöttek, magas színvonalon láttak el minden egyes beteget. A járvány kirobbanásának első pillanatától kezdve a maximumot, sőt, még annál is többet hoztak ki, adtak magukból, s hivatásukhoz hűen segítették az elesetteket, az életükért küzdő betegeket.

Heves Megye Közgyűlése a Heves megyéért díjat adományozta az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Kutatási és Fejlesztési Központja (KFK) részére. A központot az egyetem tudásközpontjainak integrációjával hozták létre elsősorban a szőlészeti és borászati tudományos kutatás, valamint technológiai fejlesztés kiemelt támogatása érdekében. A szőlő-bor témakört emellett élelmiszertudományi, környezetkutatási és gazdaságföldrajzi területek egészítik ki. A KFK 2017-ben elnyerte a Szőlő-bor Kutatásfejlesztési Kiválóság címet, amellyel jelentősen növekedett a szervezet nemzetközi tudományos és hazai borágazati szerepköre. A „kiválósági” működés eredményeképpen a szőlő-bor tématerülethez kapcsolódó nemzetközi publikációk mintegy 2/3-át a KFK biztosítja Magyarországon. A Kutatási és Fejlesztési Központ jó referenciákkal rendelkezik a terület és településfejlesztés témakörében is. Munkatársai részt vettek Eger és térsége befektetésösztönzési stratégiájának kialakításában, illetve a kapcsolódó szakmai médiatartalmak összeállításában. A díjra fdr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke terjesztette fel a központot.

2021. szeptember 24.
Fotó: Nemes Róbert