Kreatív Európa: több mint 2 milliárd euró a kulturális és kreatív ágazatok támogatására

2021. 05. 27.

Az Európai Bizottság új intézkedéseket indított útnak a kulturális és kreatív ágazatok talpra állásának, ellenálló képességének és sokszínűségének támogatása céljából azt követően, hogy elfogadta a 2021–2027-es időszakra szóló Kreatív Európa program első évi munkaprogramját. 2021-ben a Kreatív Európa program rekordösszegű, mintegy 300 millió eurós költségvetésből segíti a kulturális ágazatok szakembereit és a művészeket abban, hogy művészeti ágakon és országhatárokon átívelő együttműködési projektek révén új lehetőségekhez jussanak, és új közönségeket szólíthassanak meg.

A 2021-es munkaprogram mai elfogadása nyomán megjelenhetnek az új program első pályázati felhívásai, melyek az érintett kulturális és kreatív ágazatokban tevékenykedő összes szervezet előtt nyitva állnak.

A 2021–2027-es Kreatív Európa program hétéves költségvetése 2,4 milliárd euró, ami 63%-kal haladja meg az előző keretprogram rendelkezésére álló források összegét. A koronavírus-világjárványra tekintettel a program kiemelt hangsúlyt helyez a kulturális és kreatív ágazatok ellenálló képességének javítására és talpra állásuk előmozdítására. További célja, hogy növelje versenyképességüket, és elősegítse, hogy környezetkímélőbbé, digitalizáltabbá és inkluzívabbá váljanak. A program 2021-re közös célokat tűz ki a kulturális és kreatív ágazatok számára. Nagyobb hangsúlyt fektet a transznacionális alkotó tevékenységekre, az európai alkotások világszintű terjesztésére és népszerűsítésére, az ágazatokon átívelő innovációra, valamint – a megemelt uniós társfinanszírozási arányok révén – a finanszírozáshoz való hozzáférés megkönnyítésére. A támogatott tevékenységeknek és projekteknek tiszteletben kell tartaniuk a nemek közötti egyenlőséget és az EU környezetvédelmi kötelezettségvállalásait.

A Kreatív Európa program keretében megvalósuló intézkedések a következőket foglalják magukban:

irodalmi művek fordítását és kiadói partnerségek fejlesztését támogató program;
uniós irodalmi, zenei, építészeti és kulturális örökségi díjak, továbbá az „Európa kulturális fővárosa” és az „Európai Örökség cím” kezdeményezések;
az európai audiovizuális alkotások hozzáférhetőségének és láthatóságának javítása határokon és platformokon átívelően;
„kreatív innovációs labor” – a tartalmak létrehozását, terjesztését és népszerűsítését célzó innovatív megközelítések ösztönzése a különböző ágazatokban;
az európai értékek részét képező médiatudatosság, pluralizmus és médiaszabadság előmozdítása.


A teljes sajtóközlemény itt olvasható.

2021. május 27.

Forrás: Európai Bizottság Magyarországi Képviselete