03
2014
PDF
Nyomtatás
E-mail

Negyedik alkalommal emlékezünk meg június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napjáról, a trianoni békediktátum aláírásához kapcsolódva. A nemzeti rendezvény programjai ezúttal is a kultúra határon átívelő egysége, illetve az anyaországi és a külhoni magyarság kapcsolatainak erősítése köré épülnek fel.

 

Délelőtt 10 órától a fővárosban a Magyarság Házában tartandó megemlékezésen ünnepi köszöntőt mond Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. A műsorban fellépnek a Magyarság Háza tehetséggondozó programjában részt vevő külhoni népzenészek és néptáncosok, valamint a Kárpát-medencéből érkező versmondók.

Este 19 órától "Éltető Hagyomány - Kárpát-medencei Örökségünk" címmel gálaműsort rendeznek, amelyen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mond köszöntőt. A műsorban közreműködnek a Magyarság Háza tehetséggondozó programjában részt vevő Kárpát-medencei néptáncosok és népzenészek, valamint a Fölszállott a páva című tehetségkutató verseny szereplői.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni békediktátum aláírásának napját a Nemzeti Összetartozás Napjává. Az erről szóló törvényben az Országgyűlés rögzítette, hogy kötelességének tekinti arra inteni a nemzet ma élő tagjait és a jövendő nemzedékeket, hogy a trianoni békediktátum okozta nemzeti tragédiára mindörökké emlékezve, más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkat is számon tartva, s ezekből okulva, az elmúlt kilencven esztendő küzdelmeiben az összefogás példáiból, a nemzeti megújulás eredményeiből erőt merítve, a nemzeti összetartozás erősítésén munkálkodjanak.

 

2014. június 3.

Forrás: KIM Sajtó Osztály

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*