02
sze 2013
Nyomtatás

A rendőrök, a tűzoltók, a mentősök és a katasztrófavédők munkájába nyerhettek bepillantást az érdeklődők a VII. Kéklámpás napon, vasárnap. A már hagyományosnak számító rendezvény idén is a kéklámpás járművek felvonulásával és szirénaszóval kezdődött, majd családi programokkal folytatódott az Érsekkertben. A megnyitón Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Barta Viktor, Heves megye főjegyzője első alkalommal adta át a Heves Megyei Rendészeti és Közbiztonsági Díjat.

 

A megyei közgyűlés – Czinege László rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapitány javaslatára – 2013. április 26-i ülésén döntött a díj alapításáról. Odaítélésével Heves Megye Közgyűlésének célja, hogy elismerésben részesítse a megye közrendje, közbiztonsága, valamint a katasztrófavédelem területén kiemelkedő tevékenységet kifejtő személyeket, közösségeket és civil szervezeteket. A megyei közgyűlés 2013. június 28-ai ülésén döntött arról, hogy idén Füzy Andrea, az Abasári Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Heves Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke, Sípos László, a Gyöngyöshalászi Polgárőr Egyesületet elnöke, valamint a Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság részesül az elismerésben.

A díjátadót követően szakmai bemutatók, vetélkedők, zenés és táncos színpadi programok várták a családokat. A résztvevő rendvédelmi szervek járműveit a kicsik és a nagyok egyaránt kipróbálhatták, a bátrabbak akár rabruhát is ölthettek magukra. Az egész napos rendezvény egyik leglátogatottabb programja idén is a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Agria Akció Alosztályának bemutatója volt, amelynek keretében üldözést, kutyás elfogást és lövöldözést is láthattak az érdeklődők.

 

2013. szeptember 2.