EFOP-1.6.3-17-2017-00019 Közösségi együttműködést erősítő rendezvény - Füzesabony

2020. 09. 14.

FELZÁRKÓZÁS-POLITIKAI EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA HEVES MEGYÉBEN

EFOP-1.6.3-17-2017-00019  Közösségi együttműködést erősítő rendezvény - Füzesabony

    A Heves Megyei Önkormányzat sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériumának felhívására, az EFOP-1.6.3-17 kódszámú, „Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan” című intézkedés keretén belül kiírt támogatásra. Az elnyert 60 millió forint vissza nem térítendő forrás megyei szintű szakmai koordinációs- és konzultációs rendszer kialakítására és működtetésére, a már működő, esélyteremtő együttműködések munkájának összehangolására, a települési önkormányzatok esélyteremtési intézkedéseinek feltérképezésére fordítható. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.
A megvalósítási időszakában évente 4, összesen 12, az érintett helyi közösségnek szóló rendezvényt tartanak Heves megye különböző településein. A rendezvényeket a hátrányos helyzetű célcsoportok igényeit figyelembe véve szervezik meg, a lakosság széles körét bevonva. A projekt célja egyebek mellett az integráció erősítése, a roma származású személyek aktivizálása a nagyobb elfogadás érdekében, a szülői kompetenciák fejlesztése, a család szocializációs szerepének hangsúlyozása, s követendő példák, jó gyakorlatok, modellek bemutatása.
A célcsoportnak bemutatott követendő példákkal, jó gyakorlatokkal és modellekkel erősítik a családi értékeket, hangsúlyozzák a tolerancia szerepét, kiemelik a családi kohézió, az együttes élmények jelentőségét, s támogatják a biztonságérzet, illetve a bizalom kialakítását. A programban kiemelt szerepet kap a generációs kapcsolatok, valamint azok jelentőségének elmélyítése, továbbá az érzékenyítés is.

Az EFOP 1.6.3.-17-2017-00019 azonosító számú projektje keretében, 2020. szeptember 14-én a füzesabonyi moziépület közösségi termében zajlott a „Közösségi együttműködést erősítő” rendezvény. Az érdeklődők plenáris, valamint szekció előadásokat hallgathattak meg, majd kérdéseket intézhettek az előadók felé.
A rendezvényen előadást tartott Veres Péter, a Füzesabony-Szihalom Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője is, aki elsősorban a korai fejlesztés fontosságát hangsúlyozta. Elmondta, hogy azoknak a gyermekeknek van szükségük korai fejlesztésre, akiknek fejlődésük eltér a velük azonos korúakétól. A szakemberek a hátrányok leküzdésére egy fejlesztő programot állítanak össze, amely – amennyiben szükség van rá – magában foglalja a családnak nyújtandó segítséget is.

A rendezvény második részében szekciós előadásokon vehetett részt a hallgatóság. Gombos Imréné gazdálkodási irodavezető, a Füzesabony Városi Önkormányzat részéről pénzügyi tanácsadást tartott, Királyné Havasi Adrienn védőnő a családi életvezetés témájában tartott előadást, Miszné Mestellér Zsuzsanna, Heves Megyei Önkormányzat munkatársa pedig európai uniós jó példák bemutatásával egybekötött motivációs beszélgetésre invitálta a jelenlévőket, majd közös ebéddel zárult a rendezvény.

A rendezvényen mintegy 40 fő vett részt.
A program megvalósulásának dátuma: 2020. szeptember 14.