2020 március 29, vasárnap
Főoldal  //  Bükkszék  //  Ahol a csapból is Salvus víz folyik
20
dec 2012
PDF
Nyomtatás
E-mail

Régi vágya vált valóra Bükkszék közösségének december 15-én, amikor megnyitott a falu új gyógy- és strandfürdője.

A pénteki projektzáró ünnepségen Zagyva Ferencné, a település polgármestere elmondta, hogy a bruttó 1,4 milliárd forintos beruházást alig néhány hónap alatt készítette el a kivitelező ZÁÉV Zrt. Április 27-én helyezték el az alapkövet és azt követően folyamatos munkával két ütemben valósult meg a fejlesztés. Az egyik nyáron zárult, amikor a szabadtéri medencéket építették meg. Most pedig a második ütem végére készült el a téli részleg is. A fejlesztéshez ötszáz millió forint európai uniós támogatást nyert el az önkormányzat, emellett 750 millió forint kedvezményes kamatozású hitelhez is jutottak.

 

A gyógyfürdő szolgáltatásait a Salvus vízre alapozzák.Kialakítottak egy egyedinek számító úgynevezett inhallotóriumot, ahol légzőszervi betegeket gyógyítanak. Gyermek- és családbarát részleget is működtetnek, emellett Salvus vizes medencével, illetve wellnessel is várják a vendégeket. Az új gyógy- és strandfürdőt csúcstechnikával felszerelt gépészeti rendszer működteti, gazdaságosan. A fejlesztés megvalósításával még több turisták várnak Bükkszékre, akik reményeik szerint több vendégéjszakát is töltenek majd el a magánszálláshelyeken.

Az új létesítményt - amellyel félszáz munkahelyet teremtettek - Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter avatta fel. Hangsúlyozta, hogy Bükkszék ugyan hátrányos helyzetű térségben helyezkedik el, viszont a község gyógyturisztikai kinccsel rendelkezik. A szaktárca vezetője fontosnak tartja, hogy ezt a nagyszabású fejlesztést kihasználva a térség kézműves vállalkozói házilag készített élelmiszerekkel jelenjenek meg a piacon, hogy az ő termékeiket is megismerhessék a turisták.

2012. december 16. Forrás: www.turizmusonline.hu

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*