10
Nov 2014
Print

Már negyedik alkalommal szervezték meg a Koccintást, a borvidéki települések közötti megmérettetést. A verseny szabályai szerint az a település nyerheti el a Legkedveltebb Borvidéki Település Magyarországon címet, ahol a legtöbben koccintottak a nyáron. Idén, szoros versenyben Egerszólát és Hajós holtversenyben lett a legkedveltebb borvidéki település.

 

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a díjátadón elmondta, hogy a minisztérium számára fontos a termelők és a fogyasztók közvetlen kapcsolatainak erősítése. Az államtitkár hozzátette: a minisztérium célja, hogy javítsa a magyar élelmiszerek piacra jutási esélyeit, és elősegítse a fogyasztók tájékozottságát a jó minőségű magyar élelmiszerekkel, az eredetvédett magyar termékekkel és azok készítőivel kapcsolatban.

A Koccintásnak is nagy szerepe van ezen törekvések megvalósításában, ezért a minisztérium 2011 óta szakmai támogatója, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pedig a kezdetektől fogva fővédnöke az eseménynek. A versenyt a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa is támogatja.

Nagy István az eseményen beszélt a Nemzeti Borkiválóság Program jelentőségéről, amely szintén a borok piacra jutását segíti. A kezdeményezés kézzelfogható eredménye a Borkiválóságok Könyve, amely több mint 30 ezer példányban készült el eddig.

A Koccintás verseny egy civil kezdeményezés a magyar szőlő- és borkultúra értékeinek felmutatására. Minden borvidéki település maga választhatja meg azt az időpontot, amikor a Koccintást szervezi. Kis- és nagy település egyaránt eséllyel indul a megmérettetésen, mivel a szabályok szerint nem csak a koccintók számát, hanem az adott településen élők számához viszonyított arányát is figyelembe veszik.

A legnagyobb nyertesei a versenynek természetesen a borfogyasztók, akik helyben jó bort ihatnak, megismerhetik a helyi termelők kínálatát, koccinthatnak azokkal, akik a bort készítik.

 

2014. november 10.

Forrás: FM Sajtóiroda