06
Mar 2012
Print

Új utakon bodonybanA bodonyi önkormányzat uniós támogatással közel 110 millió forintot fordíthatott csaknem másfél kilométer hosszú útszakasz felújítására, aszfaltozására. Az utak mai, ünnepélyes átadásakor Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta: az ilyen beruházásokkal szeretnék elérni, hogy egy szerethető és versenyképes megyében éljünk.

A településen 2005-ben indult az útfelújítási program. Ekkor a Parád-Bodony bekötőút felújítására 100 millió forintot fordíthattak, 2007-ben pedig egy belterületi útszakasz rendezésére 27 millió forintot nyertek. Bodony polgármestere, Kovács István reméli, hogy a program folytatódhat, hiszen több utca szorul még rekonstrukcióra. Az elöregedett települést szeretnék vonzóbbá tenni a fiatalok számára.

Az útfelújítással egy időben kezdődött meg Bodony belterületi vízrendezése is, amelyet szintén uniós forrásból, 557 millió forintból végezhetnek el. A munka nagyobb része már elkészült, a befejezés májusra várható.