08
Nov 2013
Print

Megújult a Gyöngyös-Verpelét-Eger összekötő út mintegy 3,4 kilométeres szakasza. Az Új Széchenyi Terv keretében a projektgazda, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. több mint 565,1 millió forintos európai uniós támogatásból valósította meg a beruházást.

 

Az Abasár határában tartott mai ünnepélyes átadáson Szabó Zsolt útügyi miniszteri biztos elmondta: immár európai színvonalú út köti össze a települést a 3-as számú főúttal. Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy pár héttel ezelőtt a közeli Verpeléten zajlott egy hasonló esemény, s a térségben szerencsére folytatódtak az útfelújítási munkálatok. Az elmúlt időszakban sokszor lehetett hallani Abasárról, mondhatni, a csapból is a szennyezett víz ügye folyt. A probléma megnyugtató, biztonságos megoldásán – a kormány támogatását élvezve – jelenleg is dolgoznak a szakemberek. Külön öröm, hogy most egy más, abszolút mértékben pozitív történés, az út felújítása kapcsán kerülhet ismét előtérbe a település. A kormánymegbízott szavai szerint fennmaradt az a népi hagyomány, hogy annak idején az Egerbe tartó Mátyás király Verpeléten patkoltatta meg a lovát, ami jelzi, hogy akkoriban a Mátraalján vezető útvonal a mainál sokkal nagyobb jelentőséggel bírt. Remélhetőleg ez a fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy ez a gyönyörű vidék, a Mátraalja még vonzóbb legyen. Hasonlóképpen vélekedett dr. Lénártné Benei Anikó, Abasár polgármestere, aki hangsúlyozta: a „királyok útja” turisztikailag és gazdaságilag is fontos.

Az érintett útszakaszon megerősítették és felújították a burkolatot, kijavították a pályahibákat, gondoskodtak a víztelenítésről, kitisztították az árkokat és átereszeket, s rendezték a padkákat is. Mindez jobb utazáskényelmi és forgalombiztonsági feltételeket biztosít. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mindent megtesz azért, hogy az Új Széchenyi Terv keretében felújított útszakaszok hosszú távon is kiváló állapotban maradhassanak: e szakaszokra a sikeres projektzárásokat követő 5 éven át kiemelt figyelmet fordít a társaság.

Az Új Széchenyi Terv keretében ebben az esztendőben országosan minden eddiginél nagyobb mértékben valósulnak meg teljes körű útfelújítások. Az országos programon belül Heves megyében idén és 2014. első félévében összesen közel 1,8 milliárd forint értékben több mint 15,4 kilométernyi út felújítására van lehetősége a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek.

 

2013. november 7.

Forrás: Heves Megyei Kormányhivatal

Fotó: Gál Gábor