2021 January 21, Thursday
Főoldal  //  Hivatal - közgyűlési hírek  //  A belaruszi demokratikus ellenzék kapta a 2020-as Szaharov-díjat
26
Oct 2020
PDF
Print
E-mail

A gondolat szabadságáért járó Szaharov-díj 2020-as kitüntetettje a belaruszi demokratikus ellenzék, jelentette be a Parlament elnöke csütörtökön. David Sassoli a brüsszeli plenáris ülésteremben délben jelentette be a Szaharov-díj idei kitüntettjeit azt követően, hogy a Parlament és a képviselőcsoportok elnökeiből álló Elnökök Értekezlete meghozta a döntést.

„Szeretnék gratulálni a belaruszi ellenzék képviselőinek a bátorságukért, kitartásukért és eltökéltségükért. Egy sokkal erősebb ellenféllel szálltak szembe és tartanak ki ellene. De olyan dolog áll a pártjukon, amelyet puszta erő soha nem tud legyőzni: az igazság. Tehát, kedves díjazottak, az üzenetem a következő: tartsatok ki, és ne adjátok fel a harcot. Mi mellettetek vagyünk" - mondta Sassoli a döntést követően.


„A tavalyi egyik döntőst, a Guapinol környezetvédelmi csoport tagját, Arnold Joaquín Morazán Erazót a múlt héten meggyilkolták. A csoport egy hondurasi vasércbánya ellen tiltakozik. A gyilkosság felelőseinek beazonosítására és felelősségre vonására azonnal hiteles és független vizsgálatot kell indítani" - jelentette ki David Sassoli.

Tiltakozás egy brutális rezsim ellen

A belaruszi demokratikus ellenzéket a Koordinációs Tanács képviseli, amelyet pár bátor nő neves politikai és civil szereplőkkel együtt kezdeményezett. A díjazottakról és a másik két döntősről itt olvashat többet.

Belaruszban az augusztus 9-i, vitatott kimenetelű elnökválasztás politikai válságot okozott, amelyet az autoriter Aljakszandr Lukasenka elnök elleni népfelkelés követett. A tiltakozást a rezsim brutális eszközökkel igyekszik elfojtani.

A Szaharov-díj ünnepélyes átadására december 16-án kerül sor.

A Parlament szerdán új ajánlásokat fogadott el, amelyben az Unió és Belarusz közötti kapcsolat alapos áttekintését javasolja.

Háttér

Az Európai Parlament minden évben kiosztja a gondolat- és véleményszabadságért járó Szaharov-díjat. Az Andrej Szaharov, a Nobel-békedíjjal kitüntetett orosz fizikus nevét viselő díjat 1988-ban alapították, és az ember és alapvető jogok védelme érdekében tevékenykedő személyeket vagy csoportokat tüntetik ki vele. A díjhoz 50 ezer euró jutalom is jár.

Tavaly Ilham Tohti, a kínai ujgur kisebbség jogaiért küzdő ujgur közgazdász volt a díj kitüntetettje.


2020. október 26.     Forrás: https://www.europarl.europa.eu/

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*