01
okt 2012
PDF
Nyomtatás
E-mail

Idén október 1-jével indul és hat héten át, november 11-ig tart a Múzeumok Őszi Fesztiválja. Az ország 19 megyéjében, 98 múzeumban összesen 450 program várja a látogatókat.  A múzeumok között 15 országos, 10 egyházi, 72 vidéki (megyei, városi, magán és állami) múzeum és 1 levéltár tárja ki kapuit az érdeklődők előtt.

Közös céljuk, hogy a kulturális élet összegyűjtött kincseit élő valóságukban kívánják bemutatni fiataloknak, idősebbeknek egyaránt. Külön érdekesség, hogy idén az egyházi gyűjtemények is csatlakoztak a fesztiválhoz, többek között a budavári Mátyás templom is, amelynek belső restaurálási munkálatai még folyamatban vannak. Így az érdeklődők a restaurátori munka folyamataiba is bepillanthatnak és vezetéssel még a toronyba is fellátogathatnak. Az onnan eléjük táruló szépséges panorámában eddig még csak nagyon kevesek gyönyörködhettek.
A rendezvénysorozat szervezője a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége. Támogató a a Nemzeti Kulturális Alap. Az ünnepélyes megnyitónak a Gödöllői Királyi Kastély ad otthon.
Az idei fesztivál programjai között a megszokott hagyományos kiállításokon kívül újszerű tárlatvezetések, programok, rendhagyó vállalkozások is lesznek.
A programokat részletesen tartalmazó programfüzetet 40 ezer példányban nyomtatták ki. A programfüzet honlapján - amelyet állandóan frissítenek - minden információ megtalálható.


Info: www.muzeumokoszifesztivalja.hu

www.faebook.com/muzeumokoszifesztivalja.

Eger, 2012. október 1.  Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*