03
2016
PDF
Nyomtatás
E-mail

A magyarországi beutazó és a kiutazó turizmus egyaránt növekedést mutatott 2015-ben - ez derül ki a KSH Magyarország 2015 című kiadványából.

A magyarországi kereskedelmi szálláshelyek szolgáltatásait 2015-ben 7,4 százalékkal több, összesen 10,4 millió vendég vette igénybe, 25,8 millió vendégéjszakára, ami 5,4 százalékkal több az előző évinél - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című összefoglaló kiadványából.

 

Tavaly a külföldiek 48 millió látogatást tettek Magyarországra, 5,1 százalékkal többet, mint 2014-ben. A látogatók döntő többsége, 97 százaléka Európából, ezen belül több mint nyolctizedük az Európai Unióból érkezett.

A magyar lakosok 2015-ben 17,3 millió látogatást tettek külföldön, 5,7 százalékkal többet, mint az előző évben. Az utazások 86 százaléka az Európai Unió országaiba, 82 százaléka a szomszédos országokba irányult.

A Magyarországra érkező külföldi vendégek 12,9, a belföldiek 12,8 millió éjszakát töltöttek el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, 4,6, illetve 6,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Tavaly az év egészében a vendéglátóhelyek - a kereskedelmi szálláshelyek vendéglátóegységeivel együtt - eladási forgalma 918 milliárd forint volt, volumenében 11 százalékkal több a 2014. évinél. A forgalom 86 százalékát adó kereskedelmi vendéglátás volumene 12, a munkahelyi vendéglátásé 6,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A részletes adatsorok erről a linkről tölthetők le.

Érdekesen alakult a külföldre utazó magyarok száma: a 2010-es és 2012-es komoly mínuszok, illetve a 2011-es és 2013-as stagnálás után 2014-ben valósággal meglódult a külföldi utazások száma, és ez a lendület folytatódott 2015-ben is. Várható ugyanakkor, hogy idén a globális biztonsági aggályok miatt nem folytatódik ez a növekedési széria.

A beutazó forgalmat tekintve még pozitívabb a kép: az utóbbi hat év során csupán 2010-ben volt minimális visszaesés ezen a téren, ettől eltekintve egyértelműen látszik a növekedési pálya. Különösen biztató a 2014-ben és 2015-ben megfigyelhető kétszámjegyű növekedés a többnapos utazások esetében.

2016. május 3.

Forrás: www.turizmusonline.hu

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*