28
nov 2014
PDF
Nyomtatás
E-mail

A Diákolimpia országos döntőjében érmet szerzett sportolókat köszöntötték pénteken a megyeházán. Az eseményen ötvenkét elismerő oklevél talált gazdára. A diákok jutalmazását követően a „Heves Megye Diáksportjáért” elismerő okleveleket adták át, amelyeket olyan személyek vehetnek át, akik az adott évben a legtöbbet tették a diáksportért.

 

– Egerbe általában a Szépasszony-völgybe jár az ember főhajtásra, ezúttal azonban én a diákok előtt jöttem meghajolni – kezdte szavait az ünnepi eseményen Balogh Gábor. A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnöke elmondta, nagyra becsüli a hevesi megyeszékhelyen végzett munkát, s örömét fejezte ki, hogy az általuk bevezetett új szakmai programokra vevők a városban, ezáltal még inkább erősödhet a diáksport. A gyümölcsöző együttműködés egyik ékes bizonyítéka, hogy 2015. június 13–16. között Eger rendezheti a III. korcsoportos összevont labdajáték diákolimpia országos döntőjét. Bíró Csaba, a Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület (HMDSZSE) elnöke köszöntőjében kiemelte: a 2013/2014-es tanévben 4500 versenyző részvételével 15 sportágban 45 megyei döntőt, és 12 országos elődöntőt rendeztek. A Heves megyei diákok a diákolimpiai országos versenyeken 15 arany-, 25 ezüst- és 12 bronzérmet szereztek.

Az MDSZ évről-évre felállít egy rangsorát, amelyben a legnagyobb sportsikereket elért intézményeket gyűjti csokorba. Az Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola sorozatban harmadik esztendeje bizonyult az ország legeredményesebb iskolának, de az első ötven közé bekerült az Egri Dobó István Gimnázium, a Gyöngyösi Kálvária parti Sport- és Általános Iskola, a Hatvani Kodály Zoltán Általános Iskola, a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium és az Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola is.

A diákok jutalmazását követően a „Heves Megye Diáksportjáért” elismerő oklevelek találtak gazdára, amelyet olyan személyek vehetnek át, akik az adott évben a legtöbbet tették a diáksportért. Idén Kékesi László, Lisztik János, Rácz László, Sándor Istvánné és Szabó Róbert szerepelt a díjazottak között.

A kiemelkedő diákolimpikonok névsorát itt közöljük.

 

2014. november 28.

Forrás: www.heol.hu

Fotó: Nemes Róbert

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*