29
aug 2013
PDF
Nyomtatás
E-mail

Szeptember első hétvégéjén, 2013. szeptember 1-jén, tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Mátra Maraton. A három távra meghirdetett viadal a Top Maraton Mountain Bike sorozat negyedik, egyben utolsó állomása. A verseny az idén debütáló, kétnapos McDonald’s BringaMánia Fesztivál legnagyobb eseménye.

 

A BringaMánia Fesztivál második napján, vasárnap startol az 1500 fős nevezői létszámmal büszkélkedő Mátra Maraton, a TOP Maraton sorozat idei utolsó állomása. A mountain bike maraton 10 órakor indul három távon: 90, 60 és 32 kilométeren. A távok mezőnyei 20 perces különbséggel rajtolnak – először a hosszútáv, utánuk a rövidtáv, majd a középtáv résztvevői indulnak. A McDonald’s BringaMánia Fesztivál ideje alatt ez lesz a második alkalom, hogy a bringások meghódítják Kékes-tetőt, hiszen a szombati, országúti Kékesi Csúcstámadás után a Mátra Maraton hosszú és középtávjának indulói is feltekernek az ország legmagasabb pontjára.

A rendezvény központja a korábban megszokott sástói Oxygén Adrenalin Park lesz. Mivel az útvonalak 2012-es változtatása nagyon pozitív fogadtatásra talált a maratonozók körében, idén csak a hosszútávosok útvonalában lesznek kisebb változtatások. Szalajkaház előtt egy füves, rejtett gödrökkel teli utat egy rövidebb, de technikásabb lejtőre cseréltek a szervezők. A másik változtatás Fallóskút környékén várható: itt egy köves, vizes lefelé helyett egy gyönyörű panorámaúton haladhatnak a versenyzők. Bár ezzel a módisítással a táv egy kicsit megnő, a panorámaút jól tekerhető szakasza kárpótlásul szolgál.

Azok számára, akik még nem próbálták ki magukat egy ilyen eseményen, a 32 kilométeres rövidtáv javasolt. Az útvonaljelöléseknek köszönhetően az erdőben eltévedni szinte lehetetlen, és út közben mindenki garantáltan talál magának társat, vagyis olyan bringást, aki hasonló tempóban teker. A rövidtávon két frissítőpont is lesz, ahol víz, sportital, gyümölcs és édesség várja a megfáradt sportolókat. Fontos, hogy megfelelően felkészített mountain bike kerékpárral érkezzünk, és az indulás feltétele a fejvédő viselése.

A maratonisták utánpótlására is gondoltak a szervezők – a BringaMánia Fesztivál első napján, szombaton délután 16 órától, kerékpáros gyermekverseny várja az érdeklődőket. Négy évestől tizennégy éves korig lehet nevezni a korosztályoknak megfelelően kialakított rövid, körpályás futamokra.

A szombati gyerekversenyre augusztus 28-ig lehet regisztrálni – a nevezés ezekre a futamokra ingyenes. A vasárnapi MTB maraton kedvezményes nevezési időszaka augusztus 18-ig tart, nevezési információk a www.matramaraton.hu oldalon találhatók. Személyes nevezésre augusztus 29-ig a Vuelta Sportirodában, vagy augusztus 31-én, a helyszínen lesz lehetőség.

 

2013. augusztus 29.

Forrás: www.vuelta.hu

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*