2019 július 17, szerda
Főoldal  //  Recsk  //  Befektetés a jövőbe: 13 millió forint a recski óvodának
05
2013
PDF
Nyomtatás
E-mail

Szabadtéri játékokra, új pihenőágyakra, családi rendezvényekre és továbbképzésekre nyert 13,4 millió forintot a recski Csengővár Óvoda – jelentette be pénteken a TÁMOP finanszírozásából megvalósuló projekt nyitóünnepségén Fásiné Fodor Katalin óvodavezető. Pócs István polgármester a rendezvényen büszkén nevezte az intézményt Heves megye, de talán az ország legszebb óvodájának.

 

Az udvari mászóvárat Horváth László kormánymegbízott, országgyűlési képviselő a gyermekek kedves műsora után adta át az apróságoknak, akik szavai szerint a projekt főszereplői. Köszönetét fejezte ki a pályázat gazdáinak a figyelemért, a tudásért és az elvégzett munkáért. Mint mondta, örvendetes, hogy Recskre az elmúlt két évben mintegy 140 millió forint pályázati pénz érkezett, így az iskola és a könyvtár után most az óvoda is új értékekkel gazdagodhat. A Csengővár pályázata nem más, mint beruházás a jövőbe, a jövőbe vetett hit. A kormánymegbízott ezt követően Vekerdy Tamás gyermekpszichológust idézte, aki szerint az egészséges kisgyerek általános alaphangulata a derű. Ha játszunk velük, még inkább igaz ez. Óvodás korban a szabad játék a legfejlesztőbb tevékenység, s ezt a most átadott közösségi tér is támogatja. Horváth László reméli, hogy a kicsik derűjéből az óvónénik is részesülnek majd.
A gyerekek már az új mászóvárból nézhették az óvoda zászlóját húzó siklóernyőst, majd a Tekergő Néptáncegyüttes táncházában rophatták.
A pályázati keretből egyébként számos továbbképzést is finanszíroznak a nevelők részére, például konfliktuskezelés, egészségnevelés, testnevelés és tehetséggondozás témakörben. A szülők kívánságára fórumokat is szerveznek, ahol pszichológus és dietetikus áll rendelkezésükre.

2013. május 31. Forrás: Heves Megyei Kormányhivatal

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*