2017 május 28, vasárnap
Főoldal  //  Nemzetiségi Önkormányzat  //  Határozatok  //  2017. évi határozatok
08
2014
PDF
Nyomtatás
E-mail

1/2017. (II. 09.) közgyűlési határozat

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlése a mai ülésén tagjai közül Barkóczi Géza urat bízta meg a jegyzőkönyv hitelesítésével, továbbá az alábbi napirendi pontok megtárgyalását fogadta el:

 

Napirendek:

1./   Javaslat a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetésének      elfogadására

2./   Javaslat a Heves Megyei Rendőr-főkapitánysággal kötött Együttműködési megállapodás        felülvizsgálatára

3./   Javaslat a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Közgyűlése konfliktuskezelő   bizottságának létrehozására és a bizottság működési szabályzatának elfogadására

 

4./   Javaslat a Heves Megyei Önkormányzattal kötött megállapodás felülvizsgálatának újra      tárgyalására

5./   Tájékoztató az önkormányzati képviselők, valamint hozzátartozóik vagyonnyilatkozat tételi        kötelezettségének teljesítéséről

6./   Egyebek

 

2/2017. (II. 09.) közgyűlési határozat

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlése megtárgyalva a Heves Megyei Rendőr-főkapitánysággal kötött Együttműködési megállapodás felülvizsgálatára irányuló előterjesztést, úgy döntött, hogy az előterjesztő indítványára napirendjének 3. pontját, azaz a „Javaslat a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Közgyűlése konfliktuskezelő bizottságának létrehozására és a bizottság működési szabályzatának elfogadására” című előterjesztést mai ülésének napirendjéről leveszi. Ezzel egyidejűleg a 4-6. napirendek sorszámozása 3-5. sorszámra változik.

 

                        Felelős:            Danyi Sándor

                                               Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

                        Határidő:         azonnal

 

3/2017. (II. 09.) közgyűlési határozat

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlése megtárgyalta a Heves Megyei Rendőr-főkapitánysággal 2014. december 16. napján kötött Együttműködési megállapodás felülvizsgálatára irányuló előterjesztést és mai ülésén úgy dönt, hogy elhangzott kiegészítésekkel, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt, alábbi Együttműködési megállapodást elfogadja és felhatalmazza elnökét annak aláírására.

 

                        Felelős:            Danyi Sándor

                                               Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

                                               Szőcsi Lajos

                                               Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat

                                               elnök-helyettese

                        Határidő:         értelem szerint

 


 

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

 

Amely létrejött egyrészről:

a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat (székhely: 3300 Eger, Dobó tér 6/A. szám, képviseli: Danyi Sándor elnök), a továbbiakban HMRNÖ,

 

Másrészről

a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (székhely: 3300 Eger, Eszterházy tér 2. szám, képviseli:Czinege László r. dandártábornok főkapitány) a továbbiakban HMRFK, együttesen: Felek között, alulírott helyen és napon az alábbi feltételekkel:

 

I.                   A Megállapodás jogszabályi alapja, keretei és célja

 

1.      Magyarország védelemben részesíti a nemzetiségeket, biztosítja saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvű oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát, kollektív részvételüket a közéletben, elősegíti a kulturális autonómiájuk megvalósulását, garantálja a valós közösségeik önigazgatáshoz, önkormányzatisághoz való jogát. (a nemzetiségek jogairól kiadott 2011. évi CLXXIX. törvény)

 

2.      A megállapodás tartalma, a kapcsolattartás, a létrejött programok megvalósítása nem érinthetik a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény és a közigazgatósági hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény, valamint egyéb jogszabályok által szabályozott konkrét eljárások kapcsán felmerült kérdéseket. Ezek vonatkoznak az eljárások teljes menetére, az egyedi ügyekbe történő beavatkozásra és az ezekből származó információk átadásának tilalmára.

 

3.      A HMRFK és a HMRNÖ alapvető célja a rendőrség és a roma nemzetiség közötti konfliktus és előítélet-mentes viszony megteremtése, kiemelt figyelem fordítása a bűnmegelőzésre, az áldozattá, bűnelkövetővé, szenvedélybeteggé válás elkerülésére, az ismeretterjesztő kommunikációra, valamint a Felek képviselőinek együttműködésére.

 

4.        Az együttműködő Felek közös érdeke, hogy a rendőrség bűnmegelőző tevékenysége javuljon, bűnüldöző tevékenysége a romák esetében is maradéktalanul érvényesüljön, másrészről pedig, hogy a roma nemzetiség törvényismerete, jogkövető magatartása erősödjön.

 

5.       Felek további célja, hogy a romák egymás közötti, illetőleg a romák és a nem romák valamint a rendőrség közötti etnikai és egyéb jellegű konfliktusokat lehetőség szerint megelőzzék, illetőleg a már megtörtént ilyen jellegű eseményeket megfelelően kezeljék, a feszültségeket feloldják.  

 

6.      A közös munka további célterülete a kölcsönös ismeretterjesztő kommunikáció, a roma származású fiatalok rendőrré válásának elősegítése.

 

II. A HMRFK vállalásai

 

7.         A HMRFK elősegíti, hogy a HMRNÖ elnöke, illetve annak igazolt meghatalmazottja a HMRFK és szervei hatáskörébe tartozó ügyekben ügyfélként (eljárás alá vont személyként, sértettként, egyéb érdekeltként) érintett romáknak megfelelő jogi tájékoztatást nyújthasson, érdekeik érvényre juttatásában segíthessen. A HMRNÖ elnöke, illetve meghatalmazottja részére igény szerint és a vonatkozó jogszabályi előírások figyelembevételével tájékoztatást nyújt azokban az ügyekben, amelyek a roma nemzetiséget vagy tagjait érintik.

 

8.        A roma nemzetiségi önkormányzatok által vagy a rendőrséggel közösen szervezett rendezvényeken a rendőrség bűn- és baleset-megelőzési szakemberei tanácsadói tevékenységet látnak el az áldozattá, bűnelkövetővé és szenvedélybeteggé válás tárgykörében.

 

9.      A HMRNÖ által – a roma nemzetiség nagyobb tanulói számaránya alapján– megjelölt       oktatási intézményekben bűn- és baleset-megelőzési programokat szervez.

 

10.  A HMRFK vállalja bűn- és baleset-megelőzési tájékoztatók összeállítását, figyelembe véve       a HMRNÖ javaslatait.

 

11.  A HMRFK vállalja a roma származású fiatalok rendőrré válásának elősegítését, a pályázati       lehetőségek minél szélesebb körben történő ismertetését, a HMRNÖ tájékoztatását. A roma         származású fiatalok rendőrré válásának elősegítése érdekében a Rendőrség által biztosított támogatási rendszer létrehozásáról, valamint a rendőri szervek ezzel kapcsolatos feladatairól           szóló ORFK utasításban meghatározott pályázati lehetőségek minél szélesebb körben történő megismerése érdekében a Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport,     valamint a helyi összekötők szükség szerint megkeresik a HMRNÖ-t, valamint a roma kisebbségi önkormányzatok vezetőit, tisztségviselőit.

 

12.  Helyi szinten a rendőrkapitányságok vezetői, a helyi kapcsolattartó bevonásával évente két       alkalommal konzultációs fórumot tartanak, melyen a helyi roma képviselők közvetíthetik a    romaság irányából érkező, illetve a roma lakosság tagjaira vonatkozóan felmerült problémákat a rendőri vezetők irányába.

A konzultációs fórumokon elhangzottakat a szerzett tapasztalatokat fel kell használni a kistérségi egyeztető fórumokon.

 

13.  A HMRFK vezetője a HMRNÖ képviselőit a romaságot érintő rendezvényekre,       programokra meghívja, lehetőséget teremt a képviselők aktív részvételére

 

III.             A HMRNÖ vállalásai

 

14.  A HMRFK Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport vezetőjét az önkormányzati üléseire       meghívja, egyes aktuális kérdésekben biztosítja a hozzászólás lehetőségét.

 

15.  Minden év február 28-ig írásos javaslatot ad a Területi Kisebbségi Munkacsoport éves       Feladattervéhez.

 

16.  Közreműködik a HMRFK által készített tájékoztató kiadványok, bűn-és baleset megelőzési       felhívások népszerűsítésében, terjesztésében.

 

17.  Igény szerint a településeken lakossági fórumokat szervez bűn- és baleset-megelőzési       témában. A HMRFK vállalja, hogy a fórumokon tájékoztató előadást tart.

 

18.  A HMRNÖ vállalja, hogy a romák egymás közötti, illetve a romák és nem romák között       kialakult súlyosabb konfliktusok esetén, azok megoldásához minden segítséget megad a       HMRFK és a helyi szervei részére, illetve lehetőségei szerint közreműködik a       megelőzésükben.

 

IV. A Felek közös vállalásai

 

19.  A Felek vállalják, hogy egyes konkrét ügyekben kerülik az elhamarkodott       véleménynyilvánítást és állásfoglalást, mind a sajtóban, mind pedig egyéb nyilvános       fórumokon. Amennyiben ilyen jellegű –a rendőrséget és a romákat egyaránt érintő-       ügyekben mégis szükségét látják a nyilvánosság előtti állásfoglalásnak, úgy az esetben erről          egymást előzetesen tájékoztatják, és lehetőséget biztosítanak kölcsönös reagálásra. A        HMRFK vállalja, hogy a HMRNÖ észrevételeit kikéri és figyelembe veszi.

 

20.  A Felek vállalják, hogy a kölcsönösen szervezett (pl. kulturális és sport) programokkal       elősegítik a rendőröknek a roma lakossággal szembeni, illetőleg a romáknak a rendőrséggel        kapcsolatos előítéletei csökkentését.

 

21.  A Felek az együttműködést szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal – első       alkalommal 2018. február 28-ig ezt követően a tárgyévet követő március 31.-ig közösen       értékelik, egyeztetnek a következő időszak közös tevékenységeiről, szükség szerint       javaslatot tesznek a Megállapodás módosítására.

 

22.  A Felek, illetőleg a képviseletükre felhatalmazott megbízottjaik a megállapodásban       foglaltak végrehajtását, az ezzel összefüggésben felmerült esetleges vitás problémákat       legalább félévenként személyes találkozó keretében, a kapcsolattartók jelenlétében       kiértékelik. Ilyen személyes megbeszélésekre igény szerint gyakrabban is sor kerülhet.

 

23.  A Felek vállalják, hogy mind területi, mind helyi szinten kapcsolattartói rendszert alakítanak       ki. A helyi szintű kapcsolattartók illetékessége megegyezik a HMRFK helyi rendőri       Közrendvédelmi Osztályának vezetője, aki egyben a területi rendőri szerv területi       Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoportjának vezetője.

A kapcsolattartók elérhetősége jelen Megállapodás I. számú mellékletét képezi.


 

24.  A Felek vállalják, hogy az együttműködés folyamatos koordinálása érdekében helyi szinten       kölcsönösen olyan kapcsolattartókat jelölnek ki, akiknek a feladatát a jelen megállapodásban megfogalmazott teendők előkészítése és végrehajtása képezi. A kapcsolattartók személyéről,       elérhetőségéről, illetve a bekövetkezett személyi változásokról a felek kölcsönösen soron            kívül tájékoztatják egymást.

    

25.    A Felek vállalják, hogy a helyi  rendőri összekötőkből és  kisebbségi önkormányzati képviselőkből, valamint eseti jelleggel a Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport, illetve a HMRNÖ Közgyűlése által delegált tagokból - szükség esetén kríziskezelő munkacsoportot alakítanak, mely munkacsoport feladata nagyszámú érintettel kapcsolatos rendőri intézkedés során az eltérő kultúrából eredő konfliktushelyzet kezelése, a rendőri intézkedések biztonságos, az intézkedés alá vont szemszögéből történő megnyugtató foganatosítása. A munkacsoport felállításáról a Felek közösen határoznak, tagjait a HMRNÖ elnöke javaslatára a HMRFK vezetője jelöli ki.

 

26.  A HMRFK vállalja, hogy a kríziskezelő munkacsoportba delegáltak részére szakértő       előadók közreműködésével évente egy alkalommal konfliktuskezelői tréninget szervez.

 

V. A megállapodás hatálya, módosítása, megszüntetése

 

27.  AFelek jelen megállapodást annak aláírásától kezdődő hatállyal, határozatlan időre kötik,       azzal a feltétellel, hogy azt a Felek bármelyike jogosult írásban 30 napos hatállyal       felmondani. A megállapodásban foglaltakat - bármelyikük kezdeményezésére - egyező       akarattal módosíthatják.

 

28.  Jelen megállapodás az aláírását követő napon lép hatályba és egyben hatályát veszti a Heves       Megyei Rendőr-főkapitányság és Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat között       10000-129/30-2014. Emü számon megkötött együttműködési megállapodás.

 

E g e r, 2017. február „….”

 

 

........................................................                                                                                             

Czinege László r. dandártábornok                                                  Danyi Sándor

          Rendőrségi főtanácsos                                                                Heves Megyei      

       Megyei rendőrfőkapitány                                              Roma Nemzetiségi Önkormányzat

                                                                                                       Közgyűlésének elnöke

          

Ellenjegyzem: a jogtanácsosi tevékenységről szóló 1983. évi 3. tvr. 1.§ (2) bekezdése és az 5. § (1) bekezdés b) pontja alapján a Főkapitányság képviseletében:

Eger, 2017. február hónap ……nap.

 

 

 

Dr. Péró Albin r. alezr.

          Jogtanácsos

 

4/2017. (II. 09.) közgyűlési határozat

A Heves Megyei Roma Nemzeti Önkormányzat közgyűlése úgy döntött, hogy a Heves Megyei Rendőr-főkapitánysággal létrehozandó kríziskezelő munkacsoportba tagjai közül Barkóczi Géza és Suha Jenő képviselőket delegálja. 

 

                        Felelős:            Danyi Sándor

                                               Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

                        Határidő:         értelem szerint

 

Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat

5/2017. (II.09.) határozata

a Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről

 

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 26. §-a, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 29. §-a, valamintaMagyarország 2017. évi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény alapján, az alábbi határozatot hozza.

 

  1. A Közgyűlés a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetésének

bevételi főösszegét     5 707 ezer Ft-ban

kiadási főösszegét      5 707 ezer Ft-ban

            állapítja meg.

  1. A költségvetés bevételi főösszege a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat számára 2017. évre vonatkozóan előirányzott általános működési támogatás összegével, a pénzmaradvány összegével, valamint a hatósági szerződések alapján várhatóan realizált támogatás összegével egyezik meg.
  2. A költségvetés kiadási főösszegét kiemelt előirányzatonként a Közgyűlés az alábbiak szerint határozza meg:

 

Működési célú kiadás

            Személyi jellegű kiadás         2 178 ezer Ft

            Járulék                                       424  ezer Ft

            Dologi jellegű kiadás             1 564 ezer Ft

Pénzmaradvány tartalék                     1 541 ezer Ft

  1. A Közgyűlés felhatalmazza a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökét, hogy a költségvetésben előírt bevételt szedje be, a jóváhagyott kiadások teljesítéséről gondoskodjon.
  2. A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetésében a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (Stabilitási tv.) 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletek és kezességvállalások nem szerepelnek. A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak a 2017. évre vonatkozóan adósságkeletkeztetési szándéka nincs, adósságot keletkeztető ügylethez kapcsolódó fejlesztési célt nem határozott meg. Tekintettel arra, hogy a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat a Stabilitási tv. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletet és kezességvállalást a korábbi költségvetési években sem határozott meg, így a Stabilitási tv. 29/A. § b) pontja szerinti, adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettsége a 2017. költségvetési évet követő három évre vonatkozóan sincs.

                                    Felelős:           Danyi Sándor

                                                           Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

                                    Határidő:        2017. december 31.

 

6/2017. (II. 09.) közgyűlési határozat

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlése újra tárgyalta a  Heves Megyei Önkormányzattal a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. §-a alapján kötött megállapodás felülvizsgálatára irányuló előterjesztést. Ennek alapján felhatalmazza a közgyűlés elnökét a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt, alábbi megállapodás aláírására és egyben felhívja arra, hogy a megállapodásban foglaltak végrehajtását kövesse figyelemmel és a megállapodásban foglaltak betartása érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg.

 

                        Felelős:            Danyi Sándor

                                               Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

                                               Szőcsi Lajos

                                               Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat

                                               elnök-helyettese

                        Határidő:         értelem szerint

 

 

Együttműködési megállapodás

 

(Az Egerben, 2012. május 30. napján létre jött megállapodás szövegében, a Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése 84/2016. (XII.06.) számú határozatával és a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Közgyűlése 4/2017.(II.09.) számú határozatával felülvizsgált szövegrész dőlt betűvel szedett.)

 

Amely létrejött egyrészről

Heves Megyei Önkormányzat(3300 Eger, Kossuth Lajos u. 9., képviseli: Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés Elnöke, adószáma: 15378008-2-10, statisztikai jelzőszáma: 15378008 8411 321 10), mint Megyei Önkormányzat, a továbbiakban Megyei Önkormányzat

 

Másrészről

Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat(3300 Eger, Dobó tér 6/A., képviseli: Danyi Sándor, a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke, adószáma: 15762348-2-10), mint Nemzetiségi Önkormányzat, a továbbiakban Nemzetiségi Önkormányzat

 

között alulírott helyen és időpontban a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. §-a alapján az alábbi feltételekkel:

 

I.       Általános rendelkezések

 

1./A Megállapodás részletesen tartalmazza azokat a feladatokat és együttműködési lehetőségeket, amelyek eredményesen segítik a jogszabályokból adódó kötelezettségek teljesítését. A Megállapodás főbb területei:

- A Nemzetiségi Önkormányzat működésének személyi és tárgyi feltételei.

- A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetése, beszámolás, gazdálkodás.

- A Megyei Önkormányzat képviselete a Nemzetiségi Önkormányzat testületi ülésein.

2./ A Megállapodás tartalmának meghatározásánál a következő jogszabályok kerültek figyelembe vételre

- Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény,

- a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény (továbbiakban: Nek. törvény),

- az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.),

- az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet (továbbiakban: Ávr.),

- az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I.11.) Kormányrendelet.

 

II. A Nemzetiségi Önkormányzat működésének személyi és tárgyi feltételei

 

1./ A Megyei Önkormányzat a Nek. Törvény 80. § (1) bekezdés a) pontja alapján biztosítja a Nemzetiségi Önkormányzat részére az önkormányzati feladat ellátásához szükséges tárgyi, technikai eszközökkel felszerelt helyiség ingyenes használatát, a helyiséghez, továbbá a helyiség infrastruktúrájához kapcsolódó rezsiköltségek és fenntartási költségek viselését (villamos energia költség, fűtés, területarányos vízdíj, területarányos őrzés-védelmi költségek, vezetékes telefonköltség, internet használat költsége.

 

A Megyei Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat feladatellátásához térítésmentesen biztosítja az Eger Dobó tér 6/A. szám alatt található ingatlanában a III. emeleti 17,85 m2 alapterületű 1. számú, a 11,7  m2 alapterületű 2. számú és a 11,8 m2 alapterületű 3. számú irodahelyiségeket, valamint a hozzá tartozó 9,6 m2 alapterületű közlekedőt.

2./ A Megyei Önkormányzat a Nek. törvény 80. § (1) bekezdés c) pontja alapján közreműködik a Nemzetiségi Önkormányzat testületi üléseinek előkészítése során, így különösen meghívók, előterjesztések, testületi ülések jegyzőkönyveinek elkészítése, postázása, mely feladatokat a Megyei Önkormányzati Hivatal Jogi és Szervezési Osztálya lát el.

3./A Megyei Önkormányzat ellátja a Nemzetiségi Önkormányzat működésével, gazdálkodásával kapcsolatos nyilvántartási, iratkezelési feladatokat, így különösen a költségvetés előkészítése, könyvvezetés, beszámoló készítése, banki ügyintézés, törzskönyvi nyilvántartás ellátása, mely feladatokat a Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztálya lát el.

4./Az előző 1./ – 3./ pontokban megjelölt feladatok ellátásához kapcsolódó költségeket a Megyei Önkormányzat viseli.

 

III.  A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetése, beszámolás, gazdálkodás

 

A./ Költségvetés elkészítésének és elfogadásának rendje:

1./Heves Megye Főjegyzője a Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztálya útján előkészíti a költségvetési határozat tervezetét, amelyet a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke terjeszt a Nemzetiségi Önkormányzat testülete elé.

2./ A Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztálya egyeztetést folytat a Nemzetiségi Önkormányzat elnökével, ennek keretében haladéktalanul rendelkezésre bocsátja a Nemzetiségi Önkormányzat költségvetésének megtervezéséhez szükséges adatokat. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési határozatának szerkezetére az Áht. 23. § (2)-(3) bekezdéseiben és az Ávr. 24. § (1) bekezdésében előírtakat kell alkalmazni.

3./ A költségvetési határozat-tervezetet a Nemzetiségi Önkormányzat elnökefebruár 15-éig, ha a központi költségvetésről szóló törvényt az Országgyűlés a naptári év kezdetéig nem fogadta el, a központi költségvetésről szóló törvény hatálybalépését követő negyvenötödik napig nyújtja be a Nemzetiségi Önkormányzat testületének.

 

 A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési határozatát úgy fogadja el, és erről úgy szolgáltat információt a Megyei Önkormányzati Hivatalnak, hogy az a Nemzetiségi Önkormányzat  költségvetésével kapcsolatos adatszolgáltatási-, tájékoztatási kötelezettségének a jogszabály által előírt határidőben eleget tudjon tenni.

A Nemzetiségi Önkormányzat testülete által jóváhagyott éves költségvetéséről az államháztartás pénzügyi információs rendszere keretében adatszolgáltatást kell teljesíteni. Ennek végrehajtása érdekében a Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztálya a Nemzetiségi Önkormányzat jóváhagyott elemi költségvetéséről adatot szolgáltat a Magyar Államkincstár területileg illetékes szervének.

A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési határozatának előkészítéséért, az elfogadást követő adatszolgáltatások határidőben történő teljesítéséért a Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztályának vezetője a felelős.

A Megyei Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat költségvetésére vonatkozóan döntési jogosultsággal nem rendelkezik.

A Megyei Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat költségvetésében meghatározott bevételi és kiadási előirányzatainak megállapításáért és teljesítéséért, továbbá egymás kötelezettségvállalásaiért és tartozásaiért nem felelős.

4./ A Nemzetiségi Önkormányzat előirányzatai kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési határozata alapján módosíthatók.

 

Amennyiben a Nemzetiségi Önkormányzat az eredeti előirányzatai felett többletbevételt ér el, bevétel kiesése keletkezik, vagy kiadási előirányzatain belül átcsoportosítást hajt végre, abban az esetben módosítania kell költségvetési határozatát, melyről a Nemzetiségi Önkormányzat testülete dönthet.

Az év közben engedélyezett központi támogatások felhasználásáról, a saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-átcsoportosítások miatt a költségvetési határozat - Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztálya által előkészített - módosításáról a Nemzetiségi Önkormányzat elnökének előterjesztése alapján a Nemzetiségi Önkormányzat testülete dönt.

A Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a döntése szerinti időpontokban, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-ei hatállyal módosítja a költségvetési határozatát. Ha év közben az Országgyűlés – a helyi nemzetiségi önkormányzatot érintő módon – meghatározott hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a Képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési határozat módosítását.

A Nemzetiségi Önkormányzat előirányzat módosításainak képviselő-testületi előterjesztésének előkészítéséért Heves Megye Főjegyzője felelős. A Nemzetiségi Önkormányzat előirányzatairól és az abban bekövetkezett változásairól a Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztályanaprakész nyilvántartást vezet.

 

B./ Beszámolási kötelezettség:

A Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodásának első félévi helyzetéről szeptember 15-ig, míg a harmadik negyedéves helyzetéről november 30-ig tájékoztatja a Képviselő-testületet, melynek előkészítése a Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztályának a feladata. A tájékoztató tartalmazza a Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési előirányzatainak időarányos alakulását - amennyiben betervezésre került - a tartalék felhasználását, a hiány (többlet) összegének alakulását, valamint a költségvetés teljesülésének alakulását.

A költségvetés végrehajtásáról az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelően zárszámadást kell készíteni. A zárszámadás során valamennyi bevételről és kiadásról el kell számolni.

A - Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztálya által előkészített - zárszámadási határozat-tervezetet a Nemzetiségi Önkormányzat elnöketerjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen. A zárszámadási határozat-tervezettel együtt a képviselő-testület részére (rendelkezésre állása esetén) tájékoztatásul be kell nyújtani a kincstárnak az Áht. 68/B. § szerinti ellenőrzése keretében a Nemzetiségi Önkormányzat éves költségvetési beszámolójával kapcsolatosan elkészített jelentését.

A Nemzetiségi Önkormányzat az éves gazdálkodásáról szóló zárszámadását – a költségvetéshez hasonlóan – határozatban köteles elfogadni.

A féléves és éves költségvetési beszámolót a központilag előírt nyomtatványon és tartalommal a megadott határidőig a Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztálya nyújtja be a Magyar Államkincstár területileg illetékes szervéhez.

 

C./ Költségvetési gazdálkodás szabályai, kötelezettségvállalás:

1./ A Nemzetiségi Önkormányzat operatív gazdálkodásának bonyolító szerve a Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztálya, amely a költségvetési szervekre vonatkozó gazdálkodási szabályok betartása mellett végzi feladatait.

A Nemzetiségi Önkormányzat operatív gazdálkodásával összefüggő döntési hatáskörök és ellenőrzési jogkörök gyakorlásának rendjét, felelőseinek és a helyettesítés rendjének a meghatározását a Megyei Önkormányzati Hivatal pénzgazdálkodási rendjéről szóló belső szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) tartalmazza.

 

2./A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési határozatában szereplő előirányzatai terhére – figyelemmel a Nemzetiségi Önkormányzat 24/2014. (XI.24.) számú határozatával elfogadott szervezeti és működési szabályzatában foglaltakra is - kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott Nemzetiségi Önkormányzati képviselő vállalhat kötelezettséget. A felhatalmazás, illetve a felhatalmazás visszavonása minden esetben csak írásban történhet.

A Nemzetiségi Önkormányzat nevében kötelezettséget vállalni az Ávr.-ben foglalt kivételekkel csak pénzügyi ellenjegyzés után, a pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzően, írásban lehet. A pénzügyi ellenjegyzőnek meg kell győződnie arról, hogy a szabad előirányzat rendelkezésre áll, a tervezett kifizetési időpontokban a pénzügyi fedezet biztosított, és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat.

A Nemzetiségi Önkormányzat esetében nem szükséges előzetes írásbeli kötelezettségvállalás az olyan kifizetés teljesítéséhez, amely

a) értéke a százezer forintot nem éri el,

b) pénzügyi szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódik.

Az a)-b) pontokban rögzített kifizetésekre a kötelezettségvállalások teljesítésére (érvényesítés, utalványozás) és nyilvántartására vonatkozó szabályokat alkalmazni kell. Az előzetes írásbeli kötelezettségvállalást nem igénylő kifizetések rendjét a Megyei Önkormányzat Szabályzata rögzíti, ami kiterjed a Nemzetiségi Önkormányzatra is.

A Nemzetiségi Önkormányzat kötelezettségvállalásainak nyilvántartásáról a Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztálya gondoskodik.


 

3./ Ellenjegyzés:

A Nemzetiségi Önkormányzat nevében vállalt kötelezettség pénzügyi ellenjegyzésére a Megyei Önkormányzati Hivatal hatályos szabályzata szerint a kötelezettségvállalás ellenjegyzésére felhatalmazott személy jogosult.

A felhatalmazott pénzügyi ellenjegyzőnek a pénzügyi ellenjegyzést megelőzően meg kell győződnie arról, hogy

-          a szükséges szabad előirányzat rendelkezésre áll, a befolyt vagy a megtervezett és várhatóan befolyó bevétel biztosítja a fedezetet,

-          a kifizetés időpontjában a fedezet rendelkezésre áll, és

-          a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat.

Amennyiben a kötelezettségvállalás nem felel meg az előző bekezdésében előírtaknak, a pénzügyi ellenjegyzőnek erről írásban tájékoztatnia kell a kötelezettségvállalót és – amennyiben nem a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a kötelezettségvállaló - a Nemzetiségi Önkormányzat elnökét.

A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán a pénzügyi ellenjegyzés dátumának és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalás megjelölésével, az arra jogosult személy aláírásával kell igazolni.

4./ Teljesítésigazolás:

A teljesítés igazolására a Nemzetiségi Önkormányzat nevében a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke jogosult.

A teljesítést az igazolás dátumának és a teljesítés tényére történő utalás megjelölésével, az arra jogosult személy aláírásával kell igazolni.

Nem kell teljesítésigazolást végezni az Áht. 36. § (2)(1) bekezdése szerint minősülő más fizetési kötelezettség esetén, amely jogszabályon, jogerős vagy fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható bírósági, hatósági döntésen, vagy más, a fizetési kötelezettség összegét vagy az összeg megállapításának módját, továbbá a felek valamennyi jogát és kötelezettségét megállapító kötelező előíráson alapuló fizetési kötelezettség.

 

5./ Érvényesítés:

Érvényesítésre a Nemzetiségi Önkormányzat nevében a Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztályának dolgozója írásban jogosult.

Az érvényesítésnek tartalmaznia kell az érvényesítésre utaló megjelölést és az érvényesítő keltezéssel ellátott aláírását.

Az érvényesítőnek a Nemzetiségi Önkormányzat gazdasági eseményeinek vonatkozásában ellenőriznie kell az összegszerűséget, a fedezet meglétét és azt, hogy a megelőző ügymenetben az Áht., az államháztartási számviteli kormányrendelet és az Ávr. előírásait, továbbá a Megyei Önkormányzat belső szabályzataiban foglaltakat megtartották-e.

 

6./ Utalványozás:

Utalványozásra a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott Nemzetiségi Önkormányzati képviselő jogosult. A felhatalmazás, illetve a felhatalmazás visszavonása minden esetben csak írásban történhet.

Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön írásbeli rendelkezéssel lehet.

Nem kell utalványozni az Ávr. 59. § (5) bekezdésében nevesített esetekben.

 

D./ Összeférhetetlenségi követelmények:

A Nemzetiségi Önkormányzat tekintetében a kötelezettségvállaló és a pénzügyi ellenjegyző ugyanazon gazdasági esemény tekintetében azonos személy nem lehet. Az érvényesítő ugyanazon gazdasági esemény tekintetében nem lehet azonos a kötelezettségvállalásra, utalványozásra jogosult és a teljesítést igazoló személlyel. A kötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, érvényesítési, utalványozási és teljesítés igazolására irányuló feladatot nem végezheti az a személy, aki ezt a tevékenységét a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója, vagy maga javára látná el.

A Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztálya a kötelezettségvállalásra, a pénzügyi ellenjegyzésre, a teljesítés igazolására, az érvényesítésre, az utalványozásra jogosult személyekről és aláírás-mintájukról a Megyei Önkormányzat Szabályzatában foglaltak szerint naprakész nyilvántartást vezet.

 

E./ Gazdálkodás:

1./A Nemzetiségi Önkormányzat a Megyei Önkormányzat számlavezetőjénél, azaz a Magyar Államkincstárnál vezeti pénzforgalmi számláját, melynek pénzforgalmi bankszámla száma: 10035003-00312497-00000000. A számla feletti rendelkezésre jogosult személyek listáját az Önkormányzat pénzkezelési szabályzatának melléklete tartalmazza.

A Nemzetiségi Önkormányzat pénzforgalmi számlát a Kincstárban nyithat, és csak egy pénzforgalmi számlával rendelkezhet. Költségvetési gazdálkodásával és a pénzellátással kapcsolatos minden pénzforgalmát e számlán köteles lebonyolítani.

A Nemzetiségi Önkormányzat döntése alapján és forrásai terhére

-          fizetési számlájához kapcsolódóan (a központi költségvetésből folyósított hozzájárulások, támogatások jogszabályban meghatározott esetben történő elkülönítésére szolgáló alszámla; fedezetbiztosításra történő elkülönítésre szolgáló alszámla; rövid lejáratú betétei elkülönítésére szolgáló alszámla; egyéb, meghatározott célú pénzeszközök elkülönítésére szolgáló alszámla és programonként az európai uniós forrásból finanszírozott programok lebonyolítására szolgáló alszámla) alcímű számlákat

-          letéti pénzeszközök kezelésére letéti számlát,

-          devizaszámlát vezethet.

2./A Nemzetiségi Önkormányzat önálló pénztárat működtet. A házipénztárából a készpénzben történő kiadások teljesítésére a pénztári nyitvatartás figyelembe vételével kerülhet sor.

A Nemzetiségi Önkormányzatot megillető – költségvetési törvényben meghatározott – éves támogatás közvetlenül a Nemzetiségi Önkormányzat 10035003-00312497-00000000 számú számlájára kerül utalásra.

 

3./A Nemzetiségi Önkormányzat törzskönyvi nyilvántartásba vételével és adószám igénylésével kapcsolatos, valamint a Nemzetiségi Önkormányzat működésével összefüggő adatszolgáltatási, nyilvántartási, adó és járulékbevallással és kezeléssel összefüggő feladatokat a Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztálya látja el.

A Nemzetiségi Önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetéről a Megyei Önkormányzati Hivatal elkülönített nyilvántartást vezet, melyért a Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztálya a felelős.

A Nemzetiségi Önkormányzat vagyona – az abban bekövetkezett növekedés vagy csökkenés – elkülönítetten a könyvviteli mérleg szerkezete szerinti tagolásban, a zárszámadási határozatban kerül bemutatásra.

 

IV.   A Megyei Önkormányzat képviselete a

Nemzetiségi Önkormányzat testületi ülésein

 

1./Heves Megye Főjegyzője, vagy vele azonos képesítési előírásoknak megfelelő megbízottja részt vesz a Nemzetiségi Önkormányzat testületi ülésein és jelzi, amennyiben törvénysértést észlel.

 

V.  Egyéb rendelkezések

 

1./ A Megyei Önkormányzat az általa működtetett weboldalon - www.hevesmegye.hu- a Nemzetiségi Önkormányzat részére – annak testülete által hozott határozatok, beszámolók, és szabályzatok közzététele útján - megjelenést biztosít.

2./A Megyei Önkormányzat a nemzetiségek jogairól szóló törvényben biztosított feladatellátáshoz az alábbi eszközöket bocsátja a Nemzetiségi Önkormányzat rendelkezésére:

- 3 darab asztali számítógép (gyári szám: 321759, NRH08070020, 4052701)

- 2 darab TFT monitor (gyári szám:ETL480200174001B16394J,HA17HMCY903331J)

- 1 darab lézerfax és fénymásoló (gyári szám: 3JCFA001387) rossz nem működik)

- 1 darab lézernyomtató (gyári szám: XWH6200732)

- 1 darab asztali telefonkészülék (nem működik nincs vonal)

- 1 darab Cisco kábelmodem(UPC Mo. Kft. tulajdona)

- 1 darab Linksys VOIP adapter (gyári szám: FLI00L620263)

- 1 darab 8 portos switch

- 18 db szék, 1 db bőrszék, 1 db forgószék

- 1 db állófogas

- 1 db íróasztal, 4 db kisasztal, tárgyalóasztal

- 1 db ventilátor

- 3 db faliújság

- beépített szekrénysor

3./Jelen Együttműködési Megállapodás aláírásának napján lép hatályba. Jelen Együttműködési Megállapodásban a Megyei Önkormányzat a helyiséghasználatra, a további feltételek biztosítására és a feladatok ellátására vállalt kötelezettségek teljesítéséről a Nek. törvény 80. § (1) bekezdése értelmében a Heves Megyei Önkormányzati Hivatal útján gondoskodik.

4./Felek vállalják, hogy a Megállapodást minden év január 31. napjáig felülvizsgálják és szükség szerint (figyelembe véve a hatályos jogszabályok rendelkezéseit, valamint a Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2012. (II.24.) önkormányzati rendeletét) – módosítják.

5./Jelen Együttműködési Megállapodás 3 eredeti példányban készül, és a Felek kölcsönös aláírásával lép hatályba. Nemzetiségi Önkormányzat 1, Megyei Önkormányzat 2 eredeti példányt kap.

6./Felek tudomásul veszik, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, valamint annak végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) kormányrendelet 50. § (1) bekezdése alapján jelen Együttműködési megállapodásnak Megyei Önkormányzat részéről tartalmaznia kell a pénzügyi ellenjegyzés tényét és a pénzügyi ellenjegyző keltezéssel ellátott aláírását.

 

Felek az előzőekben írt Megállapodást elolvasás és közös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt képviselőik útján jóváhagyólag aláírják.

 

 

Eger, 2016. december 06.                                                     Eger, 2017. február 09.

 

 

 

 

 

 

       
 

 

Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Danyi Sándor

Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Közgyűlésének Elnöke

 

 

 

Heves Megyei Önkormányzat

Szabó Róbert

Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Pénzügyi ellenjegyzés:

Eger, 2017. február 09.

 

……………………………………

Heves Megyei Önkormányzati Hivatal

Pénzügyi Osztály

 

 

7/2017. (II. 09.) közgyűlési határozat

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlése a Pénzügyi Bizottság önkormányzati képviselők, valamint hozzátartozóik vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségének határidőben történő teljesítéséről szóló tájékoztatót tudomásul vette.

                                    Felelős:           Danyi Sándor

                                                           Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

                                    Határidő:        azonnal

 

8/2017. (II. 09.) közgyűlési határozat

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlése mai ülésén úgy döntött, hogy várhatóan  2017. I. negyedévében kiírásra kerülő közfoglalkoztatási programban a nemzetiségi  önkormányzat képviseletét Szőcsi Lajos, a közgyűlés elnök-helyettese látja el, míg a pályázatban való részvételt a  nemzetiségi  önkormányzat részéről Szőcsi Lajos mellett Suha Jenő és Berkes Elemér, a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlésének tagjai koordinálják.

 

                        Felelős:            Szőcsi Lajos

                                               Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke-helyettese

                        Határidő:         értelem szerint

 

9/2017. (II. 09.) közgyűlési határozat

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlése a 2016. (XI. 28.) közgyűlési határozatában 200 ezer forint kifizetését hagyta jóvá a mátraderecskei focigála megrendezéséhez. A focigála nem került megrendezésre, ezért a képviselő-testület indítványozza, hogy ez az összeg kerüljön átcsoportosításra  az Országos Roma Nemzetiségi Önkormányzat által, a Roma Nemzetiségi Önkormányzatok képviselői részére szervezett továbbképzés költségeire.

A továbbképzés kapcsán felmerülő kiküldetési költségekre előleg felvételét az elnök  részére engedélyezi a testület. A felvett előleggel határidőben, és útnyilvántartás alapján kell elszámolnia, továbbá csatolni kell a képzésre való jelentkezési lapot illetve meghívót.  

A képzésen elhangzottakról az elnök beszámolót készít és a képzést követő soros ülésen tájékoztatja arról a Közgyűlés tagjait. 

 

                        Felelős:            Danyi Sándor

                                               a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

                        Határidő:         értelem szerint 

 

10/2017. (IV. 11.) közgyűlési határozat

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlése a mai ülésén tagjai közül Barkóczi Géza urat bízta meg a jegyzőkönyv hitelesítésével, továbbá az alábbi napirendi pontok megtárgyalását fogadta el:

 

Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat

11/2017.(IV. 11.) határozata

a Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2016. évi költségvetésének módosításáról

 

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 26. és 34. §-a, alapján figyelemmel az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII.31) Kormány rendeletben foglaltakra, valamintMagyarország 2016. évi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény alapján az alábbi határozatot hozza.

 

1.      A közgyűlés a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2016. évi költségvetését az alábbi táblázat szerint módosítja:

Adatok eFt

Megnevezés

Eredeti Előirányzat

Módosított Előirányzat III.

Módosítás

Módosított előirányzat IV.

Kiadások

 

 

 

 

Személyi juttatások

1210

21745

     -2 725

19020

Munkaadókat terhelő járulék

164

3329

712

4041

Dologi kiadások

1563

1933

         -834

1099

Egyéb támogatás

0

0

  50

   50

Pénzmaradvány tartalék

 

2389

0

0

24210

KIADÁSI ELŐIRÁNYZATOK ÖSSZESEN

5326

27007

-2 797

24210

Bevételek

 

 

 

 

Működési célú tám.áh.belülről

2937

24618

      -2797

21821

Költségvetési maradvány

2389

2389

0

2389

BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATOK ÖSSZESEN

5326

27007

-2 797

24210

 

           

                                                                 Felelős:            Danyi Sándor Elnök

                                                                 Határidő:         azonnal

 

 

 

 

12/2017.(IV. 11.) közgyűlési határozat

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat megtárgyalta a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2016. évi gazdálkodásáról szóló beszámoló elfogadására vonatkozó javaslatot és az alábbi határozatot hozta:

 

I.     A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2017. április 11-i ülésén az előterjesztésben foglaltakat megtárgyalta és az előterjesztésnek megfelelően a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2016. évi költségvetésnek éves teljesítéséről szóló beszámolót elfogadja.

II.  A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2016.12.31. napjával rendelkezésre álló pénzmaradványának összege 1 540 669 Ft. Az összeg az éven áthúzódó közfoglalkoztatási program kapcsán 2017. évben kifizetésre kerülő közfoglalkoztatottak béreit tartalmazza 1 165 579 Ft összegben, valamint az év végén átadásra kerülő ajándékcsomagok munkáltatót terhelő kiadásait 375 090 Ft értékben.

 

                                                     Felelős:            Danyi Sándor Elnök

                                                     Határidő:         azonnal

 

 

Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat

13/2017.(IV. 11.) határozata

a Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetésének módosításáról

 

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 26. és 34. §-a, alapján figyelemmel az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII.31) Kormány rendeletben foglaltakra, valamintMagyarország 2017. évi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény alapján az alábbi határozatot hozza.

 

  1. A közgyűlés a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetését az alábbi táblázat szerint módosítja:

Adatok eFt

                        Megnevezés

Eredeti Előirányzat

Módosítás I.

Módosított előirányzat I.

Kiadások

 

 

 

Személyi juttatások

2178

10 573

12 751

Munkaadókat terhelő járulék

424

  1 163

1 587

Dologi kiadások

1564

0

1 564

Pénzmaradvány tartalék

1541

0

1 541

KIADÁSI ELŐIRÁNYZATOK ÖSSZESEN

5707

11 736

17 443

Bevételek

 

 

 

Működési célú tám.áh.belülről

4166

11 736

15 902

Költségvetési maradvány

1541

0

 1 541

BEVÉTELI ELŐIRÁNYZATOK ÖSSZESEN

5707

11 736

17 443

 

                       

                                                     Felelős:            Danyi Sándor Elnök

                                                     Határidő:         azonnal

 

14/2017.(IV. 11.) közgyűlési határozat

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat a mai ülésén arról döntött, hogy 130.000,- Ft-ot különít el a Kömlő községben 2017. május 01. napján megrendezésre kerülő Nemzetiségi nap alkalmából szervezett rendezvényre. A rendezvényen történő Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviseletének ellátására, gasztronómiai főzőverseny lebonyolítására illetve a rendezvénnyel összefüggésben felmerülő egyéb költségekre 130.000,- Ft álljon rendelkezésre, mely összeget utólagosan, számla ellenében lehet felhasználni.

 

                                                                       Felelős:            Botos László képviselő

                                                                       Határidő:         értelem szerint

 

15/2017.(IV. 11.) közgyűlési határozat

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat mai ülésén a 3300 Eger, Dobó tér 6/a. sz. alatt fenntartott irodájának működéséhez:

-          50.000,- Ft összeget egyszeri, a mellékelt beszerzési lista szerint szükséges tárgyi eszközök finanszírozásának biztosítására,

-          2017. április hó 01. napjától kezdődően havi 5.000,- Ft összeget, a szükséges dologi és egyéb kiadások fedezésére szolgáló ellátmányt állapít meg.

Az ellátmányt felvett személy köteles az egyszeri, illetve a havi rendszerességű felvett összeggel is, legkésőbb az előleg felvételét követő 30 napon belül utólagosan, számla bemutatásával egyidejűleg elszámolni.

 

                                                                       Felelős:            Danyi Sándor elnök

                                                                       Határidő:         értelem szerint

 

16/2017.(IV. 11.) közgyűlési határozat

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlése tudomásul vette a közfoglalkoztatás aktuális szabályairól, legfontosabb ismérveiről szóló Heves Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály Közfoglalkoztatási Osztály munkatársa által megtartott tájékoztatót, egyben megköszöni a megjelenést a Kormányhivatal szakavatott képviselőjének.

 

17/2017.(IV. 11.) közgyűlési határozat

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlése arról döntött, hogy 48.206,- Ft útiköltség-előleg kifizetését engedélyezi Szőcsi Lajos elnökhelyettes részére. Ezen összeg a közfoglalkoztatási program keretében többször felmerülő Feldebrő-Eger-Feldebrő, illetve soron kívüli intézkedéseket igénylő ügyben Feldebrő-Átány-Feldebrő útvonalra történő üzemanyag elszámolására fordítható. A képviselő a felvett összeget köteles útnyilvántartás alapján elszámolni.

 

                                               Felelős:           Szőcsi Lajos elnökhelyettes

                                               Határidő:        útiköltség-előleg elszámolás: 2017. április 30.

18/2017.(IV. 11.) közgyűlési határozat

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat arról döntött, hogy 20.000,- Ft-ot különít el az Univerzum Egyesület (székhely: 3300 Eger, Petőfi S. u. 17.) által létrehozott „Roma TV” működésének támogatására, utólagos elszámolással.

 

                                                                       Felelős:            Danyi Sándor elnök

                                                                       Határidő:         értelem szerint

 

19/2017.(IV. 11.) közgyűlési határozat

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat a mai ülésén arról döntött, hogy elfogadja az Átányi Református Egyházközség, mint pályázó által az EFOP-1.3.4-16. „Közös értékeinek – sokszínű társadalom” c. pályázati felhívásban foglalt, a pályázat feltételeként előírt együttműködést.

Egyben felhatalmazza a közgyűlés elnökét az együttműködési megállapodás aláírására azzal a feltétellel, hogy a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat sem önerőt, sem más anyagi kötelezettséget és felelősséget a projekt kapcsán nem vállal.

 

                                                           Felelős:           Danyi Sándor elnök

                                                           Határidő:        azonnal

 

20/2017.(IV. 11.) közgyűlési határozat

A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Közgyűlése arról döntött, hogy 9.387- Ft útiköltség-előleg kifizetését engedélyezi Berkes Elemér képviselő részére. Ezen összeg a „Nemzetközi Roma Nap 2017” programsorozatra történő utazás kapcsán, a Parád-Budapest-Parád útvonalra történő üzemanyag elszámolására fordítható. A képviselő a felvett összeggel köteles útnyilvántartás alapján elszámolni.

 

                                                           Felelős:           Berkes Elemér tag

                                                           Határidő:        azonnal

 

 

 

 

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*