2018 szeptember 21, péntek
Főoldal  //  Klímastratégia  //  MEGYEI KÖZÉPISKOLAI KLÍMAVERSENY (Szemléletformálási Akció)
27
sze 2017
PDF
Nyomtatás
E-mail

 

A vállalkozási szerződés 1. számú módosításában foglaltak alapján a Megyei Középiskolai Klímaverseny újfent „kiírásra” került a Heves Megyei Önkormányzat és az Észak-magyarországi Társadalmi Célú Humánerőforrásfejlesztő Nonprofit Kft. közös szervezésében 2017. szeptemberében.

 

A pályázaton részt vehetett minden Heves megyei középiskolába járó diák, személyenként legfeljebb öt (5) darab, más pályázato(ko)n még nem díjazott munkával. A pályázaton a klímavédelem témaköréhez kapcsolódó pályaművek vehettek részt, az alábbi kategóriákban:

•          A víz ezer arca
•          Változó természet
•          Klímavédelem - Így cselekszünk mi!

 A program 2017. március – október között valósult meg. Összesen 98 pályamű érkezett be a Heves megyei középiskolás diákoktól. A szakmai zsűri ebből választotta ki a 10 legjobb alkotást. A legjobb 3 fotópályázat díjazásban részesült. Az eredményhirdetésre 2017. október 26-án került sor a Megyei Workshop Iskoláknak címet viselő program zárásaként.

 

I. helyezett

 


 

II. helyezett

 

 

III. helyezett

 

 

A versenyfelhívás és az azt segítő szakmai háttéranyagok (tudástár):

 

 

Versenykiírás

Tudástár - A klímaváltozás várható gazdasági hatásai Magyarországon

Tudástár - Heves Megye Helyi Jelentőségű Természetvédelmi Területei

Tudástár - Nemzeti Agrárkamara - Természetes ökoszisztémák éghajlati sérülékenységének elemzése

Tudástár - használható háttérirodalom a megyei középiskolai klímaversenyhez

Tudástár - Második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia

Tudástár - Nemzeti Energiastratégia

Tudástár - Nemzeti Épületenergetikai Stratégia

Tudástár - Energia- és klímatudatossági Szemléletformálás Cselekvési Terv

Tudástár - Magyarország Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési terve 2020-ig

Tudástár - Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve 2010-2020

Tudástár - Heves Megye Területfejlesztési  Koncepciója (2014-2020) Helyzetelemzés, Helyzetértékelés

Tudástár - Heves Megye Területfejlesztési  Koncepciója (2014-2020) Javaslattevő munkarész

Tudástár - Heves Megye Területfejlesztési Programja (2014-2020)

Tudástár - Heves Megye Integrált Területi Programja (2014-2020)

 

Kapcsolódó anyagok:

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*