2019 december 06, péntek
Főoldal  //  Heves Megyei Közgyűlés  //  Munkaerő-piaci roadshow-t tartottak Tiszanánán
06
nov 2019
PDF
Nyomtatás
E-mail

A „Heves Megyei Foglalkoztatási Paktum a megyei foglalkoztatás fellendítésére” projekthez kapcsolódó fórumra és munkaerő-piaci roadshow-ra várták az érdeklődőket szerdán, Tiszanánán. A rendezvényen részt vett dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, aki kiemelte: a projekt célja egy olyan megyei szintű foglalkoztatási együttműködés, melynek segítségével Heves megye foglalkoztatási helyzete javulhat.


A projekt kiemelt feladata egy versenyképes és rugalmas munkaerőbázis kialakítása, illetve a foglalkoztatási színvonal növelése és a foglalkoztatási ráta fenntartható növekedésének biztosítása – hangsúlyozta az elnök. A foglalkoztatás fellendítése mellett céljuk az is, hogy segítsék a termék- és szolgáltatásfejlesztést, a partnerségi kapcsolatok kialakítását illetve erősítését. Mint mondta, a projekt során oktatási és felnőttképzési intézményekkel, kereskedelmi és agrárgazdasági kamarákkal, valamint a megye települési önkormányzatainak vezetőivel szorosan együttműködnek.

Dr. Juhász Attila Simon szólt arról is, hogy munkájuk során figyelemmel kísérik a megye munkaerő-piaci helyzetét, melyre reagálva térségspecifikus programokat kínálnak, hiszen a Hatvan-Gyöngyös-Eger gazdasági tengelytől északra és délre húzódó térségek elmaradottságára célzottan kell választ adni. Az elmúlt évek azt mutatták, hogy elsősorban azok a sikeres programok, melyekkel közvetlenül érik el és kapcsolják össze a keresleti és kínálati oldalt. Kiemelte, hogy a program I. üteme alatt, a foglalkoztatási paktumok keretében munkaerő-piaci programokban résztvevők száma elérte a 753 főt, s a projekt II. ütemeként forrásráemelést kezdeményeznek. Ennek eredményeként – 2021 decemberére – az e programokban résztvevők száma várhatóan eléri az 1.121 főt.


Beszéde végén elmondta, Tiszanána az első helyszíne annak az eseménysorozatnak, melyet megyénk azon térségeiben rendeznek, ahol a munkanélküliség, valamint az inaktívak aránya magas. A rendezvényen Heves megye dél-hevesi térségének 10 településére koncentrálva szólaltatják meg a települések és a környéken működő vállalkozás vezetőit, de a jelenleg munkát kereső résztvevőknek is lehetőséget kínálnak arra, hogy kérdéseikre válaszokat kapjanak.


Dr. Juhász Attila Simon köszöntőjét követően a 2019-2020-as, mikro-, kis- és középvállalkozások számára kiírt, uniós támogatásokról, hitellehetőségekről, valamint a bér és bérjellegű támogatásokról is szó esett. Mindezek mellett a jelenlévők betekintést nyerhettek a foglalkoztatási osztályoknál igénybe vehető szolgáltatásokba, képzésekbe.

A Heves Megyei Önkormányzat, a Heves Megyei Kormányhivatal, a Heves Megyei Önkormányzati Hivatal, a Heves Megyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. és a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi együttműködés keretében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban megvalósuló „Heves Megyei Foglalkoztatási Paktum a megyei foglalkoztatás fellendítésére” című TOP-5.1.1-15-HE1-2016-00001 azonosító számú pályázatra 800 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült.

2019. november 6.

www.hevesmegye.hu

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*