30
2012
Nyomtatás

gyongyostarjanA Megyei Területfejlesztési Konzultáció múlt heti állomásaként a Heves Megyei Önkormányzat delegációja Gyöngyöstarján településen tett látogatást.

A megyei önkormányzat kérdőívek útján és a személyes konzultációk során méri fel a helyi gazdasági szereplők fejlesztési, területfejlesztési elképzeléseit. A helyi vállalkozók és a település vezetőinek részvételével lezajlott konzultáción elsősorban a megvalósult fejlesztéseket, hatékony pályázati aktivitást ismertették Szabó Róberttel, a megyei közgyűlés elnökével. Mint elhangzott, megoldásra váró kérdés viszont a termőterületek őrzése, esetlegesen mezőőr alkalmazásával is, mely munkakör finanszírozási lehetőségeit keresik.

Nagy Károly polgármester és Dr. Jakab Csaba jegyző bemutatta az Integrált Közösségi Tér közel 30 milliós támogatással kialakított épületét, majd a szintén az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program által finanszírozott helyi hangos hírmondó hálózat projektet is. Szó esett az új informatikai eszközökről, melyet Gyöngyöstarján Község Önkormányzata a TIOP-1.1.1 jelű pályázatával nyert el. Az új tanévtől kezdve így magas színvonalon biztosítottak az oktatási feltételek, az infokommunikációs technológia által nyújtott lehetőségeket is kihasználva.

A nagy tradíciókkal bíró szőlőtermesztés és feldolgozás Gyöngyöstarján gazdasági életében meghatározó jelentőségű, így a delegáció meglátogatott két helyi borászatot is. A Benedek Pincészetben és Szőke Mátyás pincészetében is egyaránt elhangzott: a mátraaljai borok keresettek, de óriási kihasználatlan potenciál rejlik bennük. A helyi borok értékét jól tükrözi a piacképes külföldi kereslet, valamint, hogy a hazai borászatok értékesítési arányaihoz képest itt kiemelkedően nagy exportra termelt mennyiség. Szükségesnek érzik a adminisztrációs kötelezettségeik további egyszerűsítését, illetve sürgősen megoldandó feladatként jelezték a szakképzés átalakítását, mivel nem a helyi gazdasági igényeket elégíti ki a képzési rendszer.

 

2012.07.30., Forrás, fotók: hevesmegye.hu