2019 október 19, szombat
Főoldal  //  Felsőtárkány  //  Megújult az egészségház Felsőtárkányban
02
feb 2015
PDF
Nyomtatás
E-mail

Átadták vasárnap a kívül-belül megújult Egészségházat Felsőtárkányban. A 40 milliós uniós forrást az önkormányzat még közel 20-szal egészítette ki, hogy komplett legyen a fejlesztés.

 

Felsőtárkány olyan dinamikusan fejlődő település, ahol mindig történik valami – fogalmazott az eseményen dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő. Emlékeztetett: két esztendeje a Faluház újult meg a községben, tavaly pedig a Széchenyi hidat adták át, ami régi vágya volt a helyieknek. Hozzátette: az önkormányzat lehetőségeit nagyban segítette, hogy az állam mintegy 30 millió forintos adósságától szabadította meg a községet. A honatya ezt követően sorba vette az egészségügy területén elért eredményeket, így egyebek között azt, hogy 2010 óta 300 mentőautó állt szolgálatba országszerte, illetve 22 új mentőállomás épül, s 60 pedig megújul.

– Az egészségügy olyan terület, amiben nemzeti egyetértés alakulhat ki, hiszen ez egy pártok felett álló ügy – húzta alá Nyitrai Zsolt, majd kiemelte, az ilyen fejlesztések mögött, mint a felsőtárkányi, ott áll a “település menedzsere”, azaz a polgármester, jelen esetben dr. Juhász Attila Simon, aki október óta már a megyei közgyűlés tagjaként, bizottsági elnökként is dolgozik Felsőtárkányért.

A településvezető elárulta: 2008 óta pályáztak az Egészségház korszerűsítésére, legutóbb – tartaléklistát követően – sikerrel. Mintegy 40 milliós forrást nyertek az Európai Uniótól, amelyet – hogy rendelkezésre álljanak a szükséges eszközök és berendezések – még tízzel toldott meg az önkormányzat. Sőt, hogy valóban egy egészségügyet szolgáló komplexum jöjjön létre, további tíz millió forintból új gyógyszertár is épül a településen.

Dr. Juhász Attila Simon kifejtette: a fejlesztés valójában igazán költséghatékony volt, hiszen a generálkivitelező, az önkormányzati nonprofit kft. volt, amely helyi vállalkozókat vont be a feladatba. Így az iparűzési adófizető cégeknek most munkát is tudott biztosítani a helyhatóság. Az ingatlanegyüttesben helyet kapott a két körzeti orvosi rendelő, a fogászati rendelés, a gyermekorvos és védőnői szolgálat valamint egy labor is. Elhangzott: a felsőtárkányi egészségügyi ellátás eddig is példás volt, most pedig már XXI. századi körülmények is várják a gyógyulni vágyókat.

 

2015. február 2.

Forrás: www.egerhirek.hu

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*