2019 augusztus 19, hétfő
Főoldal
18
2012
PDF
Nyomtatás
E-mail

A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény által szervezett tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményt elért középiskolás tanulók és felkészítő tanáraik díjátadó ünnepségét rendezték június 14-én a Bartakovics Béla Közösségi Házban.

A tehetséggondozás és a kiemelkedő képességgel rendelkező diákok fejlesztése és eredményeik elismerése fontos feladata az Intézménynek- emelte ki Schmidt Istvánné igazgató. Ebben az évben több mint 40 tanulmányi versenyt szerveztek, de közreműködtek országos vagy megyei versenyek lebonyolításában is. A már 1993 óta megrendezett oklevélátadó ünnepségen közel 223 megyei gimnáziumi, szakiskolai és szakközépiskolai diákot jutalmaztak. A diákok mellett, felkészítő tanáraiknak is megköszönték a kitartó munkát és az Év tehetséggondozó pedagógusainak, Király Sándort, a Neumann János Középiskola és Kollégium tanárát és Szabó Miklóst a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanárát választották. Ők emlékplakettet vehettek át. Egy vándorserleg is átadásra került, melyet az az iskola kap, amelynek diákjai legeredményesebben szerepelnek a versenyeken. A kupát a Szilágyi Erzsébet Gimnázium kapta, már másodszor.

Dr. Demeter András a Heves Megyei Kormányhivatal igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, a tanulmányi, szakmai versenyeken elért sikerek sokszor életre szóló élményt adnak. Önbizalommal töltik fel az embert, amely átsegít a felvételiken, később a vizsgaidőszakon, a mestervizsgákon, és megalapozza a munka világában eltöltött hétköznapokat. Az igazgató a diákoknak gratulált az eredményekhez, s kiemelte, hogy a termékeny munka csak akkor hasznos, ha azzal a tágabb közösséget, a magyar nemzetet is szolgáljuk. Hozzáfűzte: természetesen nem feledkezhetünk el azokról a pedagógusokról sem, akik a tanulói sikerek elérését elősegítették.

Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke pohárköszöntőjében megköszönte a pedagógusoknak a munkájukat, a gyermekek sikeres felkészítését. A tanulókhoz szólva dicsérte elszántságukat, hogy  nem elégedtek meg a "csupán a jó" osztályzatokkal. Véleménye szerint ezek a gyermekek felnőttkorukban fogják látni, hogy milyen jó döntést hoztak amikor ilyen korán elindultak az a szorgalom, az önállóság és a kezdeményezőkészség útján.

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*