2017 október 17, kedd
Főoldal
06
2017
PDF
Nyomtatás
E-mail

A helyi önkormányzatok összesen 27 milliárdos területfejlesztési keretből korszerűsíthetik a tulajdonukban lévő épületeket. A pályázók külső hőszigetelésre, nyílászárók cseréjére, napelemek és napkollektorok telepítésére, hőszivattyú rendszerek telepítésére, illetve kazáncserére vehetik igénybe a vissza nem térítendő 100 százalékos támogatást. A megyék többségében már benyújthatóak a kérelmek, de ennek ellenére még csak egyetlen pályázat érkezett be a hatósághoz, így még majdnem a teljes keret a pályázók rendelkezésére áll.


Még februárban jelent meg az önkormányzatoknak szóló tulajdonukban lévő épületek energetikai korszerűsítését segítő pályázati felhívás (TOP-3.2.1-16), melynek keretösszege 27,05 milliárd forint. A nyertes pályázók 100 %-os támogatásban részesülnek, azaz az önkormányzatok a projekt teljes összegét megkapják vissza nem térítendő támogatásként.

A hivatalos pályázati oldalon található statisztika alapján eddig egyetlen pályázat érkezett be 73 milliós igényelt támogatással az Irányító Hatósághoz Somogy megyében a kiemelt részre, mely kifejezetten a Somogy Megyei Önkormányzat számára került kiírásra. A többi megyében még egyetlen pályázat sem került benyújtásra a hivatalos oldal szerint, így a 27 milliárdos keret még pályázható a helyi önkormányzatok számára. Várhatóan ebből az összegből 126 és 253 közötti kérelmet támogatnak majd.

További tudnivalók a felhívásról

Kérelmeket nyújthatnak be helyi önkormányzatok kivéve a megyei jogú város önkormányzatát, területi (megyei) önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek, helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek, helyi önkormányzatok társulása, illetve többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok.

Támogatás abban az esetben folyósítható, amennyiben a tervezett fejlesztések alá vont ingatlanok többségi önkormányzati és/vagy többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság(ok) tulajdonában állnak.

A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100%-a, melyet előlegként igényelhetnek a nyertesek.

A megvalósítás helyszíne a kevésbé fejlett régiók megyéjének a települései, kivéve a megyei jogú városok területe.

A helyi önkormányzatok megyei jogú városok területén elhelyezkedő többségi tulajdonú épületei a célterület részét képezik.

Önálló energetikai rendszerrel rendelkező épület, vagy épületegyüttes épületenergetikai korszerűsítése támogatott, és lehetőség van "Összetett beruházás"-ra is.

Energetikai központú felmérésen és számításokon alapuló projektek kidolgozása támogatott.

Fenntartási időszak 5 év.

Támogatható tevékenységek:

Önkormányzati tulajdonú épületek energiahatékonyság-központú fejlesztése, külső határoló szerkezeteik korszerűsítése

Hőtermelő berendezések korszerűsítése, cseréje

Napkollektorok telepítése és hőközlő rendszerre kötése

Napelemek és tartóelemeik beszerzése és telepítése

Hőszivattyú rendszerek telepítése és hőközlő rendszerre kötése

Fosszilis- vagy vegyes- (fosszilis és megújuló egyaránt) vagy tisztán megújuló energiaforrásokból táplálkozó helyi közösségi fűtőműre, vagy hulladékhőt hasznosító rendszerre való csatlakozás megteremtése

Önállóan nem támogatható tevékenységek:

Az adott épülethez kapcsolódó, már meglévő, kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése

Központi szellőző- és légkondicionáló rendszerek korszerűsítése

2017. július 6.

Forrás: www.portfolio.hu

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*