2017 március 29, szerda
Főoldal
12
jan 2017
PDF
Nyomtatás
E-mail

A Mátrai Erőmű Zrt. adott otthont a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hagyományos, év eleji gazdasági évnyitójának. Az előadások központi témája az energetika, valamint a munkaerőhiány volt.


Dr. Bánhidy Péter, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy fogalmazott előadásában: Heves megyében ma több mint 300 ezren élnek, de az elvándorlás hatására folyamatosan csökken ez a szám, éves szinten nagyjából 1500 fővel. Ez a tendencia 5 százalékos deficitet jelent a munkaerőpiac tekintetében. Szólt arról is, hogy Heves megye az ország egyik jól fejlődő térsége, komoly beruházások zajlanak, melyek a foglalkoztatás bővítésével is járnak. Elsősorban a feldolgozóipar, a gépipar, a járműipar, a gumi- és ablakgyártás területén, de az élelmiszeripar, a kereskedelem és a turizmus területén is megnövekedett az igény a munkáskézre.

Valaska József, a Mátrai Erőmű Zrt. Igazgatóság elnöke az erőmű helyzetét és jövőképét vázolta. Mint mondta, Visonta a magyar villamosenergia-termelés 20 százalékát adja, bányáikban pedig évente 9 millió tonna szenet termelnek ki. Szólt arról is, hogy a 250 hektáros ipari park folyamatosan bővül, a keményítőgyár építése már elkezdődött, s a jövőben egy 30 megawattos biomassza-szén vegyes tüzelésű blokkot is kialakítanak majd. Hozzátette, az erőmű jövőképe stabil, s a megújuló energia hasznosítására a jövőben is nagy hangsúlyt kívánnak fektetni.

Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár úgy fogalmazott: a magyar gazdaság jól és egyre jobban teljesít, ez pedig lehetővé teszi, hogy egy új típusú adózási rendszer irányába lépjünk. Kiemelte: a legfőbb cél az, hogy a Magyarországon működő vállalkozások versenyképesebbé váljanak, több jusson önerőre és fejlesztésekre. Magyarország Kormánya a foglalkoztatás támogatása révén is segíteni kívánja a vállalkozásokat. Mint mondta: a társasági adó 9 százalékra csökkent, a KATA a duplájára nőt. Szabó Zsolt szólt a METÁR-ról is, amely a megújuló előállítását támogatja, valamint beszélt az Otthon Melege Programról is.

Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a magyar szakképzés és a munkaerőpiac helyzetét vázolta. Szavai szerint a felsőoktatásban és a középfokú oktatásban is többletkapacitás van. Az alapfokú oktatás negatívumaként említette a korszerűtlen tananyagot, a digitális írástudás, valamint az idegennyelv-tudás hiányát. Szólt arról is, hogy a tehetséges szakmunkás azonban nehezen tud egyetemre bekerülni, a minőségi, szakképzett munkaerő pedig nyugat-Európa felé vándorol.

Az előadásokat követően kamarai díjakat és okleveleket adtak át.

Az évnyitón részt vett Horváth László országgyűlési képviselő és Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke is.


2017. január 12.

www.hevesmegye.hu


 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*