2017 július 20, csütörtök
Főoldal
15
áp 2016
PDF
Nyomtatás
E-mail

Mintegy 3,35 milliárd forint hazai forrásból a 3-as, 21-es és 24-es főutak egyes szakaszait teszik rendbe – mondta el Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár a megyei projektnyitó eseményen 2016. április 15-én, Hatvanban.

 

Az államtitkár hozzátette: a Komplex útfelújítási programban 69 milliárd forintból országszerte 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újul meg. A fejlesztéseknek köszönhetően még több térség elérhetősége javul, csökkennek az utazási idők, emelkedik a közúti és az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala. A felújított utak legalább középtávon, de igénybevételtől függően akár hosszabb ideig is szolgálják a biztonságos közlekedést.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a felújítások elvégzésére megkötött szerződések alapján Heves megyében a 3-as főút több mint 25 kilométeres, a 21-es számú Hatvan-Somoskőújfalu főút 775 méteres és a 24-es főút mintegy 7,7 kilométeres szakaszain adja át ütemezetten a munkaterületet.

A felújítás során egy réteg aszfaltburkolatot építenek, az útcsatlakozókat, kapubejárókat, megállóhelyeket és a kapcsolódó felületeket (járda stb.) átépítik és szintre emelik. Kitisztítják a meglévő árkokat, átereszeket. A közlekedésbiztonság javítása érdekében kiemelt figyelmet fordítanak a forgalomtechnikai elemek fejlesztésére. Az útszakaszokon kicserélik vagy felújítják a forgalomszámláló berendezéseket, tartós burkolati jeleket festenek fel, új KRESZ táblákat helyeznek ki.

 

2016. április 15.

Forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály; Magyar Közút Nonprofit Zrt., Kommunikációs osztály

 

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*