2017 április 25, kedd
Főoldal
08
sze 2016
PDF
Nyomtatás
E-mail

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 2,5 milliárd forint értékben, 49 kilométer kerékpárút épül Heves megyében – jelentette be Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 

Mint mondta, a TOP-3.1.1-15 projekt keretében 9 önkormányzat részesült támogatásban. A Tarna folyó mentén található települések (Kál, Kompolt, Kápolna, Tófalu, Aldebrő, Feldebrő, Verpelét) – konzorciumi együttműködésben a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft-vel, valamint a Magyar Közút Nonprofit Zrt-vel – egy 16,197 kilométer hosszú kerékpárút kiépítésére, valamint egy jelzőlámpás csomópont kialakítására nyertek támogatást. Az 1 milliárd 120 millió forintos beruházás során a kerékpárút nyomvonala Kál településtől az M3 autópálya melletti kertészet főbejáratánál induló, már meglévő kerékpárúttól Verpelétig, az Asiafood Kft. bejáratáig tart. Szabó Róbert elmondta, hogy a térségben magas a kerékpáros forgalom, de emellett jelentős a kamionforgalom is. A beruházásnak köszönhetően biztonságossá válhat a kerékpárral való közlekedés.

Füzesabony és Szihalom között 230 millió forintból 4,8 kilométer hosszú kerékpárút épül, amely egyrészt a Szihalomról Füzesabonyba kerékpárral közlekedők mindennapjait könnyítheti meg, de turisztikai célokat is szolgál majd.

Heves Város Önkormányzata 205 millió forintos támogatásban részesült. A projekt keretén belül kiszélesítenek 560 méter meglévő kerékpárutat, valamint felújítják annak burkolatát. 4670 méter új keréksávot alakítanak ki, és 9 autóbusz-megállóhelyet is felújítanak.

Tarnaméra és Heves között 11030 méter új keréksávot és kerékpárutat alakítanak ki, 2120 méter szakaszon kerékpáros forgalomtechnikai jeleket helyeznek el. A kerékpárút a Tarnaméra északi határát jelentő Tarna-pataktól, Tarnamérán és Boconádon keresztül, Heves belterületéig halad, összesen 13150 méter hosszan. A külterületi szakaszokon 2,5 méter széles, önálló kerékpárút fog megépülni, összesen 9010 méter hosszúságban. Boconád Községi Önkormányzata közel 444 millió forintot nyert a beruházásra.

Erdőtelek és Tenk között 4300 méter kerékpárút épül 175 millió forintból. Szabó Róbert elmondta, hogy a két település között található ipari park a környék legnagyobb munkáltatója, így a fejlesztés nagy segítséget jelenthet a kerékpárral munkába járók számára.

Adács Község Önkormányzata közel 84 millió forintos támogatásban részesült. A kerékpáros közlekedés fejlesztése elsősorban az Adács és Gyöngyöshalász között épülő Apollo gumigyár foglalkoztatottjai számára valósul meg. A kerékpárút Adács település és a gumigyár között 2,5 méter szélességben épül majd meg.

Egerszalók és Demjén között 84,6 millió forintból épül kerékpárút. A projekt egyik legfőbb célja, hogy a vendégek eljussanak a Cascade Barlang és Élményfürdőből Demjén központjába. A projekt keretében továbbá 806,5 méter hosszú, kétirányú kerékpárút épül Demjénben, mely kapcsolódik Eger és a Bükkön át vezető kerékpárút-hálózathoz.

Boldog Község Önkormányzata 99 millió forintos támogatást nyert, amelynek köszönhetően biztosítható lesz a közvetlen összeköttetés a település belső területei és a Zagyva mentén haladó jelenlegi kerékpáros útvonal között. A beruházás során kerékpárral is elérhetővé válik Hatvan városa, a város iparterülete, valamint Jászfényszarun a jövőben létesítendő autóipari üzem.

Nagyrédén 62,4 millió forintból épül kerékpárút. A projekt célja az, hogy a település határában található szőlészeti és borászati üzemek foglalkoztatottjai biztonságosan közlekedhessenek munkahelyükre kerékpárral is. Az Atkári út mentén 550 méter hosszú, 2,5 méter széles önálló kerékpárút, és 360 méter hosszú kerékpáros nyomvonal bővítése valósul meg.

Szabó Róbert sajtótájékoztatója végén úgy fogalmazott, a 2014-2020-as uniós ciklusban megépülő kerékpárutak jelentősen hozzájárulhatnak Heves megye gazdasági és turisztikai növekedéséhez, valamint könnyebbé és biztonságosabbá tehetik az adott településen élők mindennapjait. Hangsúlyozta: ezek a TOP-os források nem igényelnek önerőt az önkormányzatoktól, a támogatási intenzitás 100 százalékos.

 

2016. szeptember 8.

www.hevesmegye.hu

Fotó: Lénárt Márton

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*