05
Jan 2014
PDF
Print
E-mail

Makláron talált otthonra, boldogságra Csézy. A Mezőkövesről származó énekesnő párjával, Szabó László hatóanyag kutatóval, két kutyával és hat macskával él a Heves megyei kistelepülésen, egyelőre. Csézy több gyereket is szeretne, ami akár egyszerre is összejöhet, hiszen a családban volt példa - anyai nagymama és testvére révén- ikrekre.  Az idei év az új lemezről, a ruhatervezésről és a családalapításról szól.

 

-          Egy ideje Makláron él, otthonának érzi már Heves megyét?

-          Az otthonom Makláron van, de a mindennapokban kicsit „háromlaki” életet élek, a Maklár-Mezőkövesd-Budapest háromszögben ingázom, mert ezt követeli a munkám. Igazság szerint én ízig-vérig matyó lány vagyok… A családom nagy szeretetre nevelt a hagyományok és a népművészet iránt, ezer szállal kötődöm Mezőkövesdhez, ugyanakkor szeretek Heves megyében élni. Régebben sosem jártam Makláron, nem ismertem ezt a települést, de most már nagyon megkedveltem. Tetszik a nyugalom, a széles utcák és nagyon kedvesek az emberek.

-          Hogyan sikerül megtartani a családi értékeket, a kapott hagyományokat, miközben énekesnőként, ismert emberként kell érvényesülnie?

-          Számomra sosem az volt az elsődleges cél, hogy ismert legyek. A munkámban a klasszikus vonalat képviselem, nem pedig azt, ami épp divatos. Mindig is úgy gondoltam, hogy azt kell adnom, ami én vagyok, és ehhez következetesen kell ragaszkodni, mert csak így leszek hiteles. Mi mindig munkásságot akartunk építeni – a többes szám azért van, mert nagyon sokan dolgoznak velem a produkciókon. Sok fiatalnak vagyok a példaképe, ami óriási felelősség és úgy érzem, megtaláltam a módját a népművészeti hagyományok éltetésének is. Készítettem egy ruhakollekciót, amelyben a népviselet elemei hordható, mai ízlésnek is megfelelő formában jelennek meg, visszafogottan, szolidan.

-          A dalaiból is összeállít egy újabb kollekció, az Ébredés…

-          Igen, három éves munka eredménye öltött testet ebben a lemezben. Az ember mindig úgy érzi, a legutolsó a legjobb, de az Ébredés tényleg olyan, mint én! Mintha minden dal rólam szólna! Megtisztelő volt olyan szakemberekkel dolgozni, mint például Menyhárt János, aki Demjén Ferenc zeneszerzője. Úgy érzem, igényes album született.

-           Menyasszonyi ruhákat is tervez, lesz köztük olyan, ami saját használatra készül? Úgy hírlik, augusztusban férjhez megy…

-          Mindenképp saját tervezésű ruhában szeretném kimondani az igent! Terveztem egy 12 darabos menyasszonyi ruha kollekciót. Valamennyit felpróbálom, kíváncsi vagyok, melyik fazon áll jól, mert az, ami tetszik, és amiben jól mutat az ember, nem mindig ugyanaz. Majd a próbák után gondolom tovább a részleteket.

-          Nagy lagzit terveznek? A helyszín Maklár, Mezőkövesd vagy Budapest?

-          Elegáns, de nagy vidéki esküvőt tervezünk. Szeretnénk ha mindenki, akit szeretünk, velünk ünnepelne, így 300 fővel számolunk.  A helyszín Mezőkövesd, mert hazahúz a szívem. Nagy az izgalom, mégiscsak ez az első esküvő az életemben és úgy tervezem, hogy az egyetlen is.

-          Az esküvő a családalapításról is szól. Erről is szólnak a tervek?

-          Nagyon szeretem a gyerekeket és úgy gondolom, egy nő élete nem lehet teljes gyermek nélkül. Az más kérdés, hogy kinek adatik meg, kinek nem… 34 éves vagyok és szeretnék minél hamarabb családot alapítani, így az esküvő után indul a babaprojekt!

 

 

Névjegy

1979. október 9-én született Mezőkövesden

2006-ban szerzett diplomát a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karán

2007-ben jelent meg első albuma, az Általad Vagyok

2008-ban az Eurovíziós Dalversenyen képviselte Magyarországot

2008-ban Év énekesnője – Viva Comet

2009 – Csak egy nő c. nagylemez

2013 – Ébredés c. nagylemez

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*