2019 August 25, Sunday
Főoldal  //  Heves Megyei Közgyűlés  //  Folytatódik a munka a Heves Megyei Közgyűlésben
13
Oct 2014
PDF
Print
E-mail

Heves megyében a Fidesz-KDNP nyerte az önkormányzati választások megyei listás szavazását – jelentette be Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnökjelöltje kedden, a megyeházán tartott sajtótájékoztatóján. A még nem hivatalos végeredmény szerint a kormánypárti listáról 8 képviselő szerzett mandátumot, a Jobbik 4, az MSZP 2, a DK pedig 1 főt delegálhat a megyei közgyűlésbe.

 

Szabó Róbert úgy fogalmazott: megtisztelő, hogy a választópolgárok a támogatásukról biztosították, ezzel az elmúlt 4 esztendőben végzett munkát értékelték, és a folytatás mellett döntöttek. Hozzátette, hogy a Heves Megyei Közgyűlés a jövőben is változatlan alapelvek mentén folytatja tevékenységét, amelyet a területfejlesztési feladatok, a lakossággal folytatott rendszeres konzultáció, és a botrányoktól mentes közélet határoz majd meg. A Heves Megyei Közgyűlés elnökjelöltje a sajtótájékoztató végén gratulált a Heves megyei, győztes polgármestereknek és képviselőknek, majd azt kérte, hogy az előttünk álló 5 évben a legjobb tudásuk szerint, alázattal dolgozzanak a megyében élő emberek érdekében.

 

A Heves Megyei Közgyűlés (várható) összetétele:

1. Szabó Róbert (Fidesz-KDNP)

2. Tóth Csaba (Fidesz-KDNP)

3. Herman István (Fidesz-KDNP)

4. Csík Balázs (Fidesz-KDNP)

5. Juhász Attila Simon (Fidesz-KDNP)

6. Jáger József (Fidesz-KDNP)

7. Tóth József (Fidesz-KDNP)

8. Kovács Béla (Fidesz-KDNP)

9. Szűcsné Major Ildikó (JOBBIK)

10. Orbán Gábor Gyula (JOBBIK)

11. Faragó Tamás (JOBBIK)

12. Dudás Róbert (JOBBIK)

13. Érsek Zsolt (MSZP)

14. Szabó Gyula József (MSZP)

15. Hegedüs János József (DK)

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*