2019 June 20, Thursday
Főoldal  //  Heves Megyei Közgyűlés  //  Plágiumgyanúba keveredett Dr. Sós Tamás
11
Feb 2014
PDF
Print
E-mail

Dr. Tatár László, a Heves Megyei Közgyűlés egykori tagja, valamint Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke kedden, az egri megyeházán sajtótájékoztatót tartott Dr. Sós Tamás doktori disszertációjával kapcsolatban. Az elhangzottakat alább közöljük.

 

DR. TATÁR LÁSZLÓ:

Mint ahogyan arról Önök is értesülhettek a sajtóból, az MSZP megyei elnöke, a Heves Megyei Közgyűlés korábbi elnöke, Dr. Sós Tamás doktori disszertációja ügyében plágium gyanúja merült fel. A 2010-ben elkészített 158 oldalas disszertáció a Célpont műsora szerint szóról-szóra egyező részeket tartalmaz mások korábbi tudományos munkájával. A műsor szerkesztői 68 olyan részt találtak, amelyet a műsorban elhangzottak szerint Dr. Sós Tamás forrásmegjelölés nélkül, szöveghűen másolt át a saját dolgozatába más kutatók műveiből. Olyan tanulmányt is találtak, amelyből teljes oldalakat vett át, ilyen például André Lászlóné és Kerékgyártó László egy 2007-es műve. A műsorban láthattuk: Hajdu Zita 2008-as disszertációjából Dr. Sós Tamás három nagyobb részt emelt át hivatkozás nélkül. Szintén elhangzott, hogy forrásmegjelölés nélkül Mohácsi Márta 2008-as disszertációjából is szerepelnek részek Dr. Sós Tamás dolgozatában, sőt az MTA plágiumkereső szoftvere szerint a két disszertáció teljes egyezése 5 százalékos. A műsor szerkesztőinek birtokába került egy levél, amely a Célpontban elhangzottak szerint dr. Zachár László – a disszertációt bíráló bizottság tagja- és Nagy László megküldi Dr. Sós Tamásnak a disszertáció általuk kijavított változatát – még a dolgozat hivatalos beadása előtt.

Dr. Sós Tamás a műsort követően közleményt adott ki, mely szerint pert indít a Hír Tv ellen. Idézem: „ A Hír Tv elveszíti majd azt a pert is, amelyet már hétfőn indítok a Fővárosi Törvényszék előtt a péntek esti Célpont című „kilövő” műsorban elhangzottak miatt.” A közlemény a következő mondattal zárul: „Állok elébe bármely hivatalos eljárásnak”

Én, a Heves Megyei Közgyűlés Fidesz frakciójának egykori vezetőjeként jól ismerem az MSZP megyei elnökének ügyeit és Dr. Sós Tamás módszereit. Dr. Sós Tamás körül nincs rend.

Bár Dr. Sós Tamás, az MSZP megyei elnöke azt nyilatkozta maga kezdeményezi dolgozata vizsgálatát, azonban ez az ELTE tájékoztatása szerint még nem történt meg. A pénteki események után úgy döntöttem, várok egy-két napot, hogy a képviselő tisztázza magát. Miután ez nem történt meg, hétfőn megkerestem az ELTÉT, ahol azt a tájékoztatást kaptam, hogy sem Dr. Sós Tamás, sem más nem indított ilyen eljárást, ezért én benyújtottam beadványomat. Ebben kezdeményeztem Dr. Sós Tamás doktori fokozatának felülvizsgálata és szükség esetén a visszavonás iránti eljárás megindítását a fokozatot kibocsátó, a hatáskörrel rendelkező Egyetemi Doktori Tanács elnökénél. Az anyagot tájékoztatásul megküldtem az Országgyűlés Oktatási Tudományos és Kutatási Bizottság elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnöke, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság államtitkára és az Országos Doktori Tanács elnöke részére is.

Ebben az ügyben két dolog inspirált. Egyrészt, hogy az esetleges hazugságot ismét tetten érjük, másrészt úgy gondolom, a magyar felsőoktatásnak is meg kell nyilvánulni, hogy valós teljesítmények vannak a doktori disszertációk tárgyában. Úgy gondolom, hogy a plágium kérdését, annak valóságát az ELTE doktori tanácsának kell eldöntenie. Ez az ügy azért tarthatatlan, mert a magyar felsőoktatás tekintélye is csorbát szenvedhet. Nagyon remélem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia etikai kódexének ajánlásait figyelembe véve, egyenes, alapos és gyors vizsgálat fog történni ez ügyben. Bízom benne, hogy az ELTE doktori tanácsa az intézmény tekintélyéhez méltó módon és a lehető leggyorsabban fogja az ügyet kivizsgálni.

A beadványomban, minden szükséges melléklettel együtt egy olyan anyagot tettem le az asztalra, ami úgy gondolom, alkalmas a vizsgálatra. Mi úgy gondoljuk - és ebben szakértők segítségét is kértem -, hogy számos helyen a plágium gyanúja megáll.

A kapott tájékoztatás szerint az ELTE doktori tanácsának, szakértők bevonásával, a jelenlegi szabályok szerint, 30-60 nap áll rendelkezésére, hogy lefolytassa a vizsgálatot. Úgy gondolom, hogy amennyiben az általam felvetett hiányosságokat alátámasztja a tanács döntése is, egy gyors eljárást követően az intézmény vissza fogja vonni Dr. Sós Tamás doktori címét.

 

SZABÓ RÓBERT:

Annak, hogy én itt állok, egyetlenegy oka van. A Hír TV Célpont című műsorában Dr. Sós Tamás plágiumgyanús dolgozatával kapcsolatban felmerült a Heves megyei Önkormányzat érintettsége is.

A műsor szerkesztői a Heves Megyei Önkormányzathoz fordultak, azzal a kérdéssel, hogy a birtokukba került, Dr. Sós Tamás dolgozatával kapcsolatos e-mailek valóban léteznek-e?

A kollégáim a bemutatott e-mailek adatai alapján megállapították, hogy azok valóban léteznek, 2009-ben a Heves Megyei Önkormányzat levelezőrendszerébe megérkeztek és még most is megtalálhatóak.

Tudomásom szerint a törvények nem teszik lehetővé, hogy ezeket a leveleket én nyilvánosságra hozzam, egyetlen kivétellel: ha Dr. Sós Tamás ehhez hozzájárul.

Itt a lehetőség Dr. Sós Tamásnak, hogy bizonyítsa, valóban komolyan akarja-e ennek az ügynek a tisztázását. Ha valóban komolyan akarja, akkor csak egy dolgot tehet: hozzájárul a levelek nyilvánosságra hozásához.

 

2014. február 11.

Fotó: Lénárt Márton

 

Elérhetőségek

Cím: H-3300, Eger, Kossuth L. u. 9.

Telefon: + 36 36 521 310

Email: kabinet@hevesmegye.hu

Fax: + 36 36 411 106

Europe Direct: +36 36 521 480

GPS: 47.900766 / 20.378265

 

A Heves Megyei Önkormányzat hivatalos
honlapjával kapcsolatos általános
adatvédelmi tájékoztatót innen töltheti le.

Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner
Banner

FacebookYoutube

Településeink

Településeink

Eseménynaptár

Hírlevél feliratkozás

Név:*
E-mail cím:*